Szabó T. Anna a 2019-es Irodalmi Humorfesztiválon
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Idén napjaink egyik legnépszerűbb költőnőjével, a shakespeare-i szonettek egyik fordítójával, Szabó T. Annával találkozhattunk. Kolozsvárról érkezett Gyulára, mint mondta, „gyermekorom határán jöttem át”. Valójában családjával már 1987-ben áttelepültek Magyarországra, a gimnáziumot Szombathelyen végezte el. Ugyanakkor Erdély történelmi központjához fűzik emlékei, Szabó T. Attila nagytiszteletű nyelvész unokájaként óriási szellemi és irodalmi hagyatékkal körbevéve indult pályája. Első Shakespeare-emléke azonban nem a színházhoz köti – noha az 1700-as évek végén a városban már játszottak pl. Hamletet –, hanem a nagyapa 1923-as kiadású, már Szabó Lőrinc által fordított Shakespeare-szonetteket magába foglaló könyvecskéjéhez. Maga a nagyapa is lefordította a szonettek egy részét, az családi ereklye, de Szabó T. igazi Prosperója Géher István professzor volt az ELTÉ-n, akinek „Shakespeare-olvasókönyv. Tükörképünk 37 darabban” c. kötete minden Shakespeare-kutató számára megkerülhetetlen alapmű. A költőnő 1991-ben lett az ELTE magyar-angol szakos hallgatója, majd Eötvös kollégista. Már egyetemista korában kiváló műfordító, 2017-ben ennek eredménye a Radnóti Színháznak készített Téli rege, amelyet William Shakespeare színműve és Goldmark Károly operája nyomán Szabó T. Anna, illetve Schall Eszter írtak. Később a Madáchnak is fordított.
Anna OTDK-ja, később az Angol Reneszánsz és Barokk PhD-programban szerzett doktorija (Shakespeare szonettjei Szabó Lőrinc fordításában, 2007) is Shakespeare-hez kötik, amelynek témavezetője szintén Géher István volt. A megíráshoz kiváló eszközként szolgált a Stratford-upon-Avon-ben eltöltött, szakmailag igen izgalmas, ösztöndíjas idő, ahol a könyvtárban ülve a doktorandusz rádöbbent, hogy nem a nemiség, hanem az érzékiség, a szépség a fontos a shakespeare-i szonettekben és drámákban, az állandó vágyakozás, a soha ki nem elégülés. Annát mindvégig a felhalmozott szójátékok visszaadási lehetőségei, a paradoxonokban rejlő kihívások, az érintés, érzékiség, megfoghatóság értelmezésének titkai érdekelték. Az a határvonal, amely a másik birtoklásának finom szőttesét adja: a plátói kapaszkodástól a durva erőszakig. Ki, mennyire, miért és hogyan birtokolhatja a másik emberi lényt?
Mindent a látáson, vizualitáson, a szemen keresztül közelített meg, a szem szomját helyezte a szem elé, A látás erotikája (ld. a Bárka folyóiratban) a legizgalmasabb kutatási téma. Elhozott egy látássérült énekesnő által készített füzért is, amelyen Braille-írással üzenet olvasható. Talán a shakespeare-i szonettek is elkészülnek majd efféle módon. Mi azért akusztikusan is befogadhattuk a szonetteket (5., 75., 129.) és melléjük néhány Szabó T.-verset (Űr, Allegro, A szemről). Talán a leginkább az 5. szonett átültetése bizonyítja, hogy a világ elsősorban a vizualitáson keresztül fogadható be: „Az idő őrzi még, mit féltve formált, / a szép látványt, minden szem örömét, / de zsarnokává lesznek majd az órák, / és elrútítják mindazt, ami szép.” Viszont: „a látvány elvész, de a lényeg él.” Vagy a 75-ből: „hogy látva lásson a világ; / felfallak szemmel, eltelek veled, / majd megint lesem pillantásodat, / nincs és nem is kell nagyobb élvezet, / csak az, amit a te látásod ad.”
Szabó Lőrinc fiatalon, húszas éveire fordította le először a szonetteket, még nem tudott túl jól angolul (németül persze kiválóan), noha Babitstól tanulgatott. Később, mikor már megélt sok szerelmi csalódást (túllendült akár Tanner Ilona, akár a Mester „elvesztésén”), már angolul is tökéletesen megtanult, jobban átérezte és láttatta a kegyetlen viszonyokat, amelyek férfi és nő, de akár férfi és férfi között teremtetnek. Weöres Sándor (érdekes, ugyanúgy W.S.) zsenije megérezte ugyanezt (már a prenatális korban sok zongoraszót hallott), ahogyan Szabó Lőrinc Tücsökzenéjében is tetten érhető a ritmikai tökély. Ezt csak igen magas szintű idegen- és anyanyelvtudással lehet elérni. A beszélgetés után magam is megállapítottam, hogy akár a nyers, akár a műfordításoknak a leginkább azért van hasznuk, mert munka közben az ember megmerítkezhet a nyelvek és kultúrák találkozásának, egymásra hatásának fondorlatos bugyraiban!
