Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Dalok a virágzó fa alatt ülő hölgyhöz

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2019. április 05. 09:00
Dalok a virágzó fa alatt ülő hölgyhöz
Az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanárai koncerteztek a városháza dísztermében

A Gyulai Tavaszi Fesztivál keretében léptek fel április 4-én az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanárai a gyulai városháza dísztermében. Repertoárjukba a komolyzenei művek éppúgy belefértek, mint a népdalfeldolgozások és a könnyűzenei slágerek.

az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanárai adtak koncertet a városházán

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Műfajokban gazdag összeállítással álltak közönség elé az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanárai az idei Gyulai Tavaszi Fesztivál keretében. Elsőként Bihari Valéria örvendeztette meg közönségét harmonika-játékával, amely az 1860-as éveket, illetve a 20. századot idézte. Felcsendült a Ne sírj értem, Argentína az Evita című musicalből és a Nabucco Rabszolgakórusának egyik átirata, s ezzel a kezdeti feszültség is feloldódott.

A Gyimesekbe Pocsay Réka gardonon és Téglás Ferenc hegedűn kalauzolta el hallgatóságát. A páros a híres világtalan prímás, Antal Zoltán és felesége nótáját adta elő. Kovács Béla kortárs zeneszerző előtt Bogdán Gábor tisztelgett a Hommage à A. Khachaturian című darabbal. Így tőle egy örmény szerző művét kaptuk. A cseh dallamokat Dvorak Szláv táncai idézték fel Czirokné Bischof Ildikó és Fekete Katalin négykezesében. Megtudtuk, a szerzemény megkomponálásához megélhetési gondok vezették el a tengeren túlra disszidált Dvorákot.

Sosztakovics Három táncát, az Elégiát, a Keringőt és a Polkát két hegedűre (Bakné Kocsis Beáta, Veres József) és egy zongorára (Czirokné Bischof Ildikó) írta. Róla is elhangzott, hogy az egykori Szovjetunió polgáraként nem igazán volt miből megélnie, bár nagy tisztelet övezte. A 20. századot a brit Ian Clarke Hipnózisa képviselte a folytatásban. Ezt fuvolán Pete Lilla tolmácsolta, akit Czirokné Bischof Ildikó kísért zongorán.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Ezt követően ismét visszaléptünk az időben, Mozart Esz-dúr kürtversenyéhez. A komolyzenei számot köszönetképpen kapta az a műkedvelő kürtös, aki nem egyszer kimenekítette az anyagi csődből a muzsikust. A hangszert ezúttal egy vérbeli szakember, Puskás Sándor szólaltatta meg. Közreműködött Fekete Katalin zongorán. A brazil Villa Lobos spanyol beütésű 1. számú Prelűdjét Czirok Ildikó interpretálta, majd kalotaszegi muzsika következett. A talpalávalót Pocsay Réka (bőgő), Téglás Ferenc (hegedű), Rácz Gyula (brácsa) és Kepenyes Pál (szaxofon) szolgáltatta.

Igazi színfoltját képezte az összeállításnak a Hegedűs a háztetőn egyik részlete, a jól ismert Ha én gazdag lennék című nóta, amit ezúttal Czirok Mihály énekelt el a publikumnak felesége, Czirokné Bischof Ildikó kíséretében. Paul McCartney My Love című számának egyik feldolgozásával Kepenyes Pál varázsolta el a nagyérdeműt.

A fináléban egy abszolút különlegességgel lepték meg az előadók a jelenlévőket, ugyanis barokk opera utoljára 1952-ben csendült fel Magyarországon. Ezúttal Händel Xerxész című alkotásából az Ombra mai fu című ária került be a műsorba, s gyönyörködtette el az egybegyűlteket. Noha úgy tűnik, a dal egy fához szól, nem erről van szó, hisz egy szerelmes vallomás, amit a fa alatt ülő hölgyhöz intéznek. Ebben a szerepkörben Czeglédi Katalint tapsolhatta meg a díszterem közönsége.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)