Rimóc település néphagyományaival is megismerkedtek a gyulai fiatalok
Fotó: Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola
A Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolát támogató Gyulai Gyöngyszemek Művészeti Egyesület az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt, A hazai és a határon túli művészeti tehetséggondozó programok támogatása című pályázat keretében nyert 1 millió forint támogatást.
A pályázat segítségével több olyan programot is sikerült megvalósítani, amelyet eddig forráshiány miatt nem tudott az egyesület megszervezni. A programok jó része Palócföld népművészetéhez kapcsolódott.
A pályázat fő programja egy olyan intenzív tehetséggondozó kurzus volt, ahol a gyermekek rimóci táncokkal, valamint Rimóc település néphagyományaival ismerkedtek meg Farkas Lilla és Hajdu István Gergely, a művészeti iskola táncpedagógusainak vezetésével. Ehhez kapcsolódott az egyesület által augusztusban szervezett háromnapos szaktábor Cserhátszentivánon, ahol tanulóink elmélyíthették rimóci tánctudásukat.
A tábor megszervezését segítette szakmai tudásával Hankó Tamás vendégoktató, aranysarkantyús néptáncpedagógus, a békési Belencéres táncegyüttes művészeti vezetője. A kurzushoz kapcsolódóan tehetséges tanulóink részt vehettek egy tanulmányúton is, ahol meglátogatták Rimóc és Hollókő nevezetességeit. Nagy élmény volt, hogy találkozhattak Holecz Istvánné Margit nénivel, a Nógrád megyei palóc népzenei és néptánchagyományok ma élő egyik legjobb ismerőjével és előadójával. Margit néni személyisége, történetei, éneklése, elvarázsolta nemcsak a gyerekeket, hanem a pedagógusokat is.
Élményekben gazdag jó hangulatú sikeres kurzust tudhatunk magunk mögött.