A Cimbora gyermekcsoport
Fotó: Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola
Első és második helyezést értek el, valamint egy különdíjat is kiérdemeltek a fiatal gyulai táncosok a IX. Országos Néptáncversenyen, amelyet a közelmúltban rendeztek meg Budafokon.
Farkas Lilla, a gyerekek egyik felkészítője elmondta: a megmérettetés csoportos bemutatkozási, találkozási és tapasztalatszerzési lehetőséget biztosít az alapfokú művészeti iskolák néptánc tanszakos diákjainak.
Hozzátette: a fiatalok ilyenkor számot adnak az improvizációs képességeikről, valamint arról, hogy folklorisztikailag mennyire hitelesen és színvonalasan sajátították el a néptáncokat és népi gyermekjátékokat. A versenybizottság azt is figyeli, hogy mennyire sokszínű a színpadi, koreográfiai megjelenítés.
A Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Cimbora gyermekcsoportja az első korcsoportosok között lett az első (felkészítőjük: Szelezsán Rebeka és Horváth Péter).
A Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Kákics gyermekcsoportja a második korcsoportban végzett a második helyen (felkészítőjük: Farkas Lilla és Harmati Patrik).
A Cimbora gyermekcsoport fiú táncosait a korcsoportban nyújtott kiemelkedő színpadi összteljesítményükért különdíjjal is jutalmazta a zsűri.
A Kákics gyermekcsoport
Fotó: Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola