tóth péter zongoraművész tartott rendkívüli zeneórát
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Tóth Péter elsőként Beethoven Für Elise című darabját játszotta el, anélkül, hogy elárulta volna hallgatóságának, mit ad elő. A diákok azt a feladatot kapták, hogy felismerjék a művet és ennek műfaját. Mindkettőt pillanatok alatt megoldották. Arra a kérdésre is tudták a választ, hogy ez egy komolyzenei alkotás.
Haydn C-dúr szonátája első tételének részlete alapján a folytatásban azt kellett meghatározniuk, komoly-e valóban, amit hallanak, vagy inkább vidám. És mivel utóbbira szavaztak, felcsendült a búval és szomorúsággal teli Elindultam szép hazámból kezdetű népdalfeldolgozás, és ezzel teljesen alaptalanná váltak a közszájon forgó meghatározások.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az előadóművész azt is elmagyarázta, mi a nagy különbség a komolyzene és a többi műfaj között. Például az, hangsúlyozta, hogy a komolyzene rendkívül konkrét, szerzői általában azt is „kottába vésik”, milyen gyorsan vagy milyen lassan kell a műveket előadni, milyen hangszerekkel és mennyire hangosan. Ennek ellenére a művészeknek megvan a szabadságuk arra, hogy az egyes darabokat eltérő módon értelmezzék. Ennek szemléltetésére Tóth Péter háromféle interpretációban játszott el egy részletet a Holdfény szonátából.
A jelenlévők azt is megtudhatták, hogy a klasszikus zene nem szinonimája a komolyzenének, hisz csak egy száz éves időintervallumra vonatkozik, konkrétan a klasszicizmusra, amit a romantika váltott fel. Ebben az időszakban a tökéletes arányok megteremtésére törekedtek, amely szándék Bach életművében tetőzött, amikor megszületett a fúga. A romantikának, többek között Lisztnek, ezzel szemben az érzelmek közvetítése volt az elsődleges célja. Szemléltetésképpen a Genfi harangok című darab csendült fel.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az összefoglalóban a gyermekek a következő jelzőkkel látták el a komolyzenét: szabályzott, határozott, biztató időzene.
Pocsay Gábor, a Wenckheim Krisztina Közalapítvány elnöke lapunknak elmondta, második alkalommal szervezték meg a rendkívüli zeneórát, azzal a céllal, hogy azok is találkozzanak a komolyzene remekeivel, akiknek egyébként erre talán nincsen lehetőségük. Orvosként úgy vélte, az emberek többsége hall, de nem mindig azt hallgatja, amiben örömét lelhetné, mert nem is tudja, hogy létezik. Kodály Zoltán ezt úgy fogalmazta meg, hogy zene nélkül lehet élni, de nem érdemes. Ezért is lett ez az összejövetel mottója.
Tóth Péter ugyanaznap este egy hangversennyel is meglepte Gyula város zenekedvelő közönségét.
