Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Már mindenki elfoglalta helyét a cukrászda ebédlőasztalnál, csupán Emma és az osztrák koronaherceg hiányzott. Mint később kiderült, a kisasszony rávette von Kronstadtot, aki ismét Gyulán vendégeskedett, véssen bele egy kis emlékszöveget a kastélypark egyik fájának törzsébe.
Az osztrák ezeket a sorokat hagyta maga után:
„Én szerény ember vagyok, és nagyon szeretem a hazámat, és a becsületes, rendes, tiszta embereket. Szegény jó apám is jól érezte itt magát, Gyulán, én is jól érzem magam ebben a Krúdy Gyula-szerű régi vágású cukrászdában, ahol minden olyan finom és törékeny, mint a brüsszeli csipke”.
Emma erre nagyokat kezdett pislogni, majd így szólt von Kronstadthoz:
– Azt hittem, a Szabin nők elrablását fogja utánozni ezen a mai mulatságon! Nézze, tőrt is hoztam magammal! Leánykoromban mindig a keblemen hordtam, és igen sűrűn elővettem onnan.
– Most is elővehetné! – javasolta neki a koronaherceg, és kacsintott is hozzá egyet.
– Ugye? De nem gondoltam komolyan. Csöppet sem vagyok én rossz, csak unatkozom abban a kastélyban. Csodálom, hogy semmittevésünkben még nem mérgeztük meg egymást. Elmondom, mi történt. Almásy grófkisasszonyt, ki álnévvel adja fel hirdetéseit a Békés című lapban, legutoljára az egyik Tisza-fiú kérte meg. De csak úgy, hogy mi írtuk meg nagy kínunkban azt a levelet, amelyben közölték ezt vele.
– De ugye a gyönyörű Helénnel nem tették ugyanezt?
– Már vártam, hogy tudakozódjon a halszemű szfinxről. Nos, ez a Helén nem szfinx, ezért reménytelenül szerelmes egy tisztbe, aki Mezőhegyesen szolgál, és egy helyi műlovarnő a kedvese. Szegény Helén, minden este imádkozik a lovas katona arcképéhez.
– Borzasztó, borzasztó – állapította meg von Kronstadt. – És Ambrózia?
– Ő egy hisztérika, ne is beszéljünk róla! – legyintett lemondóan Emma.
Az osztrák helyeslőn bólogatott, hisz félig-meddig ő maga is így gondolta, az viszont nem tetszett neki, hogy Emma ilyen hamar feladta. Ezért egyet még kérdezett, hogy ezzel is felcsigázza érdeklődését.
– És a maga barátja? Az, akinek olyan nagy és görbe az orra. Vigyázzon vele, mert az ilyenek mind nőcsábászok. Mátyás király is betegre bolondította a hölgyeket – mondta von Kronstadt, és úgy érezte, ezzel megmutatta, mennyire jó a humora.
– Kár, hogy már nem jár erre többé vadászni az a nagy orrú király. Mily nagyszerű lenne, ha egyszer csak betoppanna a cukrászdába! Siessünk, hátha épp most jő! – vágta vissza Emma, s már rohant is a Reinhardt felé, faképnél hagyva az osztrákot.
(Megj.: a vendégkönyvből csak a dőlt betűs részt idézzük, a szöveg többi passzusa kreativitásunk gyümölcse.)
