A szemléletformáló program célközönségét jelentő gyerkőcök első csoportjai már reggel benépesítették az interaktív tereppé átalakított tornaosztályt, ahol a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület animátoraitól a háztartási hulladékok ésszerű újrahasznosításról, a komposztálásról és az egészséges táplálkozásról hallhattak érdekességeket.
Megtudhatták például azt, miért érdemes a piacon vásárolni, és hogy a boltokban számos olyan külföldi terményt árulnak, amit a magyar gazdák is megtermelnek. A nebulók meg is kóstolhatták a hazait, a friss gyümölcslevet és a helyszínen felszeletelt répát, almát, amit az egészségtelen szénsavas italok és chipsek helyett fogyaszthattak el uzsonnára.
Ugyanitt a papír újrahasznosításához is kaptak ötleteket. Megnézhették, mi minden készíthető kidobált újságokból, csomagolóanyagokból. Ugyanezeket az információkat a PET-palackok, fémdobozok standjánál is megkapták.
A Körösök Völgye Natúrpark Egyesület második alkalommal nyerte el tavaly az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatását A hazai hulladékgazdálkodással és szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos lakossági szemléletformálásra fordítható támogatás elnevezésű programra, amelynek köszönhetően a civil szervezet településein megvalósulhatott a Zöldülj! Fordulj! – Környezeti szemléletformálás a Körösök Völgyében című projekt.
Az oktató-nevelő csomag kilenc helység általános iskolásait szólítja meg. A gyulai Magvető a negyedik helyszín volt, innen az animátorok Sarkadra mennek, majd Szarvasra. A szervezők nagyon fontosnak tartják, hogy a nebulók minél hamarabb megismerkedjenek természeti környezetük értékeivel, és azokkal a módszerekkel, amelyekkel ezeket meg tudják óvni.
Az animátorok egyike lapunknak elmondta, az a gyermek, aki megtanulta, miért jó és hasznos szelektíven gyűjteni a hulladékot, összeszedni az utcán az elejtett vagy eldobott szemetet, szülei figyelmét is fel fogja erre hívni. Ezáltal a kör kiszélesedik, így akarva-akaratlanul egy olyan réteget is elérnek az információk, amely a programokon közvetlenül nem vesz részt. Minél kisebb a gyerkőc, annál jobban figyel rá a szülő, hangsúlyozta a pedagógus.