1 659 diáknak csengetnek be szeptember 1-jén Gyulán, az állami fenntartású köznevelési intézményekben – közölte megkeresésünkre Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója.
Elmondta: a Dürer Albert általános iskolában 373-en, a Bay Zoltán általános iskolában 130-en, az Implom József általános iskolában 517-en, az 5. számú általános iskolában 269-en, az Erkel Ferenc gimnáziumban 370-en kezdik meg a következő tanévet.
Mint megtudtuk, a négy állami fenntartású általános iskolába összesen 155 elsős iratkozott be: a Dürer Albert általános iskolában 37, a Bay Zoltán tagintézményben 25, az Implom József általános iskolában 60, az 5. számú általános iskolában 33 elsős kisdiák ül be az iskolapadba. Az Erkel Ferenc gimnáziumban 86 kilencedik évfolyamos tanuló kezdi meg a tanévet.
A 2023/2024. tanév rendjéről szóló BM rendelet szerint a szeptemberben induló tanév 2024. június 21-ig tart, azonban a gimnáziumok utolsó évfolyamán 2024. május 3-a az utolsó tanítási nap.
Az őszi szünetet megelőző utolsó tanítási nap október 27-e, a szünet utáni első tanítási nap pedig november 6-a. A téli szünet előtti s utáni tanítási napok: 2023. december 21-e és 2024. január 8-a. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. március 27-e, a szünetet követő első tanítási nap pedig 2024. április 8-a.
A 2023/2024. tanévben a Gyulai Dürer Albert Általános Iskola Bay Zoltán Általános Iskola Tagintézménye tagintézmény-vezetői feladatait Veresné Petrás Márta Beatrix látja el.
Összesen 470 diák kezdi meg a tanévet a Nicolae Bălcescu román gimnáziumban és általános iskolában – mondta Czeglédiné Gurzó Mária igazgató.
Kiemelte: az általános iskolások 253-an, a gimnazisták 217-en vannak. Az általános iskola első osztályát 32 fő, a gimnázium kilencedik évfolyamát 55 fő kezdi meg szeptember 1-jén. Hozzátette: az iskolában nincs pedagógushiány.
A Magvető református általános iskolában 38 elsős kezdi meg tanulmányait szeptember 1-jén – tudtuk meg Nagyné Sullay Márta igazgatótól.
Kifejtette, az intézménybe összesen 273 diák fog járni a 2023/2024. tanévben, valamint elmondta azt is, a szakos ellátottságuk százszázalékos, nincs pedagógushiány az iskolában.
A Karácsonyi János katolikus gimnáziumban és az általános iskolában 427 diák kezdi meg a tanévet – tájékoztatta lapunkat Bengery Zsoltné igazgató.
Mint mondta, az általános iskolában két első osztály indul, 16-16 fővel, a gimnáziumban pedig két kilencedikes osztály, 30-30 fővel. Az általános iskolások összlétszáma 192, a gimnazistáké 235 fő.
Hozzátette: nagykamarási és tarhosi telephelyeiken még 87 fő általános iskolás tanuló van, így az összlétszám 514, közülük 427-en tanulnak Gyulán.
Az igazgató kiemelte: szakos ellátottságuk kiváló, nincs hiányzó pedagógus, a tanév sikeres indításához minden feltétel adott.