Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
– Meg akartak gyilkolni! – rohant le a kastély első emeletéről a földszinten lakó családtagjaihoz Alajos gróf. – Volt valaki a szobámban, párnával fojtogatott!
– Akkor hogyan lehetséges az, hogy Ön még él? – kérdezte homlokát összeráncolva Krisztina grófnő, aki épp egy sakkpartit fejezett be a náluk vendégeskedő Erkellel.
– Talán nem is megölni akart, hanem csak el akarta lopni a muskétámat. Ehhez lehet köze a zajoknak.
– Zajoknak? – ráncolta össze ismételten a homlokát Krisztina.
– Ahogyan hallotta, grófnő. A padláson!
– Uram, nem inkább csak arról van szó, hogy Önnek delíriuma van? Végül is magas a láza, orcája tiszta pír! – állapította meg a grófnő, és közelebb lépett Alajoshoz, hogy jobban szemügyre vegye.
– Ne-ne-ne-nem grófnő! – tiltakozott Alajos. – A lázálomból már felébredtem.
– Van az úgy olykor, és ebben ne ellenkezzél velem, hogy az egyik álmunkból átcsúszunk a másikba – tette hozzá Dénes, aki eddig a sakkbábúkkal volt elfoglalva, s nem is nagyon kívánt beleszólni a társalgásba. – Én egyszer azt álmodtam, hogy kígyók másznak ki a fülemből, és amikor felébredtem, lógott is ki egy belőle.
Alajos erre nagyot nézett, de aztán Krisztina megszólalt, hogy hallott valamit, mintha mégis csak lenne valaki odafönn.
– Akkor nézzük meg! – javasolta Dénes, majd össze is kapta magát, hogy fölmásszanak a létrán.
S amint a padláson lábujjhegyen keresték a nyomokat, Alajos egyszer csak felkiáltott.
– Megvan. Ő a tettes! – mutatott rá az egyik kitört ablaküveg elé kifeszített ponyvára, amit a szél lengetett ide-oda. Ám amint rohant volna felé, egyszer csak megroggyant alatta a padló, s Alajosunk eltűnt a mélyben.
– Majdhogynem összetörtem magam – mondta odalent, miután köréje sereglettek a többiek. – Óvatlanságomban valamibe belebotlottam. Nem is tudom, mit fogok mondani Emmának, ki nemrég nézte végig barátnéja haldoklását, s most megjő, s így lát engem is – panaszolta kétségbeesetten.
Alajost ezért gyorsan belegöngyölték egy takaróba, s átvitték a cukrászdába. Azt ugyanis mindenki tudta a városban, hogy olyan finom idegcsillapító teát, mint amilyet ott főznek, sehol máshol nem lehet inni.
Amikor Reinhardt meglátta Alajost, kissé elcsodálkozott azon, hogy a padlásról esett le, ám illetlen vallatás helyett inkább elébe tolta a vendégkönyvet, hadd írja bele a napi igéjét. Ez jött ki belőle:
„Halálra szántnak kell lenni, hogy tudjad, milyen jó is élni.
Dumas: Monte Cristo grófja.”
(Ui.: a vendégkönyvből csupán a dőlt betűs idézetet vettük át.)
