Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Volent Kati és Focht Anita nagy szerelme: Velence

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2019. január 20. 08:30
Volent Kati és Focht Anita nagy szerelme: Velence
A két alkotónak a Százéves cukrászdában nyílt közös tárlata

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Bűnök, vágyak városa: Velence címmel nyílt közös tárlata Volent Katinak és Focht Anitának január 19-én a Százéves cukrászda folyosógalériájában. Mint megtudtuk, mindkét alkotó nagy szerelmese az olasz városnak.   

Erdődi Ferenc Vilmos költő és akcióművész megnyitóbeszédében úgy fogalmazott: Velence felháborítóan gyönyörű város, amely ámulatba ejti az embert, és sok kalandot tartogat számára, hiszen a sikátorokban akár Casanovával is összefuthat.

Az akcióművész úgy vélte, a csatornák által szétdarabolt, hidak által összekötött településen jók a színek és az ízek. Erdődi Ferenc Vilmos állítását egy somlói galuska elfogyasztásával támasztotta alá, mint kifejtette, az édesség olyan, akár Velence, minden részlete kincs.

Viccesen azt is megjegyezte, a kiállított munkák térképek: ha megnézi őket az ember, nem téved el Velencében.

 

Erdődi Ferenc Vilmos

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Volent Kati lapunknak elmondta: akárhányszor jár Velencében, mindig magával ragadja a város és az ottani karneválok hangulata.  

– Az emberek egy maszk mögé rejtik a valójukat. Ez az, ami engem érdekel, az, aki az álarc mögött van. Úgy próbáltam az emberi természetet megragadni, hogy közben a lagúnákat, a sikátorokat is megörökítem – magyarázta az alkotó, aki munkáin többféle technikát ötvözött.

Lapunknak arról is beszélt, hogy alkotótársával régi barátság köti össze. Mint mondta, érzékenységük és hasonló gondolkodásmódjuk is segíti őket a közös munkában.

 

Volent Kati és Focht Anita 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Focht Anita úgy vélte, gyulaiságuk, azonos szocializációs hátterük és hasonló érdeklődési körük eltünteti a köztük lévő generációs különbséget.

Mint kifejtette, a folyosógalériában bemutatott alkotásaik, ha nem is tudatosan, reflektálnak egymásra.

– Az én képeim olyanok, mint egy fotó, Kati munkái pedig különös aurájukkal varázsolnak el, visznek el minket Velencébe – fogalmazott.

Azt is elárulta: Gyulán terveik szerint decemberben lesz legközelebb kiállításuk, amelynek a nőiség lesz a témája.

A Százéves cukrászdában nyílt tárlat február 19-ig nyitvatartási időben ingyenesen megtekinthető.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)