Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megtalált szavak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • KULTÚRA • 2026. június 29. 15:33
Megtalált szavak
Focht Anita (1971–2019)

Vannak találkozások, amelyek rövidek, mégis elkísérnek minket egy életen át. 

Július elsején 18 órától már harmadik alkalommal emlékezünk meg Focht Anita festőművészről, barátról, kollégáról, a Gyulai Alkotókör egykori tagjáról.

Anitával éveken át leveleztünk, innen ered az ötlet, hogy ezzel az irodalmi műfajjal gazdagítsuk az eseményt.   

Az előkerült levelekben megtalált szavak és felszakadó érzések az öröm és a fájdalom keverékei. 

A levél nem csak szöveg, hang, jelenlét is egyben, az eltávozott ember szinte újra megszólal általa.

Gyakran az emberi lélek legőszintébb dokumentuma, mert közvetlenül beszél félelemről, szerelemről, magányról, alkotásról, hitről, kétségről.

Kérjük az érdeklődőket, hogy hozzanak magukkal levelet, képeslapot, amit Anitától kaptak, vagy fogalmazzák meg érzéseiket, gondolataikat, és osszák meg velünk ezen az estén.

Mindenkit szeretettel várunk!

 

Erdődi Ferenc Vilmos, Heuschmidt Zita

 

Az esemény július 1-jén 18 órakor kezdődik a Hídfőnél. Rossz idő esetén 16 órára várják az érdeklődőket az Erkel Ferenc Művelődési Központba.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)