Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Na de mégis hogyan alakulhat ki az említett helyzet, a se veled, se nélküled állapot? Csernus Imre szerint magunkban kell erre megkeresnünk a választ.
A pszichiáter azt mondja, két típusú személyiség létezik: az egyik a felnőtt, a másik pedig a felnőttnek látszó ember. Az első felelősségteljes életet él, őszinte, bízik önmagában, vállalja a gondolatait és az érzelmeit. A párválasztásnál nem törődik a külsőségekkel, többek között az anyagiakkal sem. A felnőttnek látszó személy pedig ennek a teljes ellentéte, védjegye az állandó önsajnáltatás. A se veled, se nélküled állapot legfőképpen miatta alakul ki.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Adunk erre egy konkrét példát a Négy Arc Színház darabjából, Anna és Henry egyik jellegzetes párbeszédét emelve ki elsőként a produkcióból:
A.: Neked szülési fájdalmaid vannak!
H.: Te meg vagy bolondulva!
A.: S az egész idő alatt, az egész idő alatt én itt ugrálok körülötted ezzel a nagy hassal, mert azt hittem, hogy csakugyan beteg vagy.
H.: Én csakugyan beteg vagyok! Hát gondolod, hogy jókedvemben nyögök meg szenvedek itt az ágyban?
A.: Én az egész idő alatt csak veled foglalkoztam!
H.: Én is egész idő alatt csak veled foglalkoztam. (…) Olyan fájdalmaim vannak, amilyenek neked kellene, hogy legyenek. Áh, a pokolba is!
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Nem sokkal később Henry a következőket mondja: „Egy here, az vagyok én! Már csak az kellene, hogy leharapd a fejem, mint a nőstény fekete özvegy a párjának párzás után!”. Néhány hasonló gondolat után pedig ezt vágja oda Annának, a feleségének: „Felnőtt létedre nevelőintézetbe kellett volna, hogy zárjalak egy kis viselkedést tanulni. Hogy méltó tudj lenni hozzám!”. Mire az asszony: „A hetvenkedő szamárhoz?”.
Aztán a sok hétköznapi poént kiegészítve egy adott pillanatban Anna azt javasolja Henrynek, dugja fel a kéziratot a seggébe, s az is elhangzik, hogy valaki leborotválja a szőrt a hóna alól. Elnézést kérek mindenkitől, ám miután a saját fia vizeletét is megitta a nejét megcsaló férj, megfogalmazódott bennem, hogy most azonnal ki kell menekülnöm a kereszttel megjelölt teremből, de közben az is eszembe jutott, mit fogok erről írni? Mert azt valamiképpen még elkeni a vidéki tudósító, hogy véletlenül, és a szórakoztatás kedvéért, alkoholnak nézik a pisit a műben, elvégre egy vígjátékban vagyunk benne (vagy inkább egy vígjáték paródiájában?), de azt már kevésbé tudja jópofán közvetíteni az olvasó felé, hogy egyesek fura ízlése az előadásba is véletlenül került bele. Egyáltalán nem találtam nevetségesnek.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Úgyhogy azt hiszem, a házastársak, akik A Szeretet az Isten feliratú párnával a hónuk alatt hol fülig egymásba vannak gabalyodva, hol pedig utálják egymást (és a darab végéhez közeledve leszerelnek egy szappantartót), olyan értelemben nem füllentettek, hogy ez volt életük legborzalmasabb éjszakája. Ezen a héten nekem is. Mert ha otthon maradok, és megnézem a Szulejmán 5675. részét, vagy végigolvasom az összes pletykalapot, talán még jobban is járok.
Nem tagadom, az a fajta fura alkat vagyok, aki Csokonai, Arany, Madách, Krúdy, Kosztolányi, vagy éppenséggel Karinthy finom humorán szívesebben hahotázik a színházban, és a nyári Shakespeare Fesztivált is nagyobb elánnal látogatja. Hála istennek, nem vagyok ezzel egyedül. Emellett szent meggyőződésem, gyulai színidirektorral egyetértve, hogy a teátrumoknak nem kell átvenniük a lepukkant kultúrotthonok szerepét, akkor sem, ha erre van igény. Szóval ezúttal nélküle jobb lett volna ez az estém.
Befejezéséül Jancsó Orsolya színikritikus szavaival zárnám le beszámolómat: összes negatívuma ellenére a darab valami miatt közönségsikernek örvendett.
