Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyermekszegénységről és a magyar dolgozó nő élethelyzetéről is értekeztek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2018. november 21. 15:00
A gyermekszegénységről és a magyar dolgozó nő élethelyzetéről is értekeztek
Megtartotta 23. diákköri konferenciáját a Gál Ferenc Főiskola gyulai kara

Huszonharmadik alkalommal gyűltek össze a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Karának diákjai, hogy megosszák egymással kutatásaik eredményét. A Békés Megyei Központi Kórház Pándy-tagkórházában november 21-én megtartott konferencián a stroke utáni újrakezdésről, a munkanélküli roma nők képzéséről és a koragyermekkori élmények hatásáról is szó esett.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Homoki Andrea, a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Karának dékánhelyettese és docense megnyitóbeszédében azt mondta, a tudományos diákköri konferenciát nagy elődök munkáját folytatva szervezik meg minden év novemberében. Az ülésszakon lelkes kutató diákjaik számára biztosítanak alkalmat arra, hogy eredményeiket nyilvánosságra hozzák. Támogatásukon, segítésükön túl az is cél, hogy munkájuk megismertetésével példát állítsanak az őket követő hallgatói generációk számára.

Az intézmény oktatója örömmel közölte, hogy a szociális munka alapszakon az országban elsők között indítják el jövő tannévtől a duális képzést. Ez azt jelenti, hogy partnerintézményeikben előre meghatározott időszakokban bérért végezhetnek munkát a főiskolások. Ezt a lehetőséget azokban a hónapokban is biztosítani fogja számukra a gyakorlóhely, amikor a szorgalmi időszakban a félévi vizsgákra készülnek. Homoki Andrea aláhúzta: az intézmény így neveli ki magának szakmai utánpótlását, a diák pedig gyakorlatközpontú képzésben vehet részt, amelynek költségeit saját keresetéből fizetheti ki.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A konferencián tizenketten mutatták be dolgozataikat, olyan témákat boncolgatva, mint a gyermekszegénység, a dolgozó nők aktuális élethelyzete, az önállóság és az integráció a támogatott lakhatásban, a koragyermekkori élmények hatása a későbbi kapcsolatokra, az érzelemszabályozásra és az általános szorongási szintre, a munkanélküli roma nők képzése és továbbfoglalkoztatása a szociális szférában, a betegelégedetlenségek okai a Békés Megyei Központi Kórház Sürgősségi Osztályain, a stroke utáni újrakezdés, illetve a sarkadi kistérség egészségügye. Az ülésen hallhattunk a Csillag Pont közösségi házról is, az intenzív ápolás tudásmenedzsmentjéről és a beteggondozókat érintő akcidentális krízisről.

Az előadásokat egy értékelő bizottság minősítette, amelynek elnöki tisztségét Mészáros Magdolna, a Pándy-tagkórház ápolási igazgatója töltötte volna be, ám betegsége miatt a feladatot Homoki Andrea vette át tőle. Az értékelésben munkáját Kiss Szabolcs, a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményének a vezetője, Szerencsi Károly, a Békés Megyei Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum igazgatóhelyettese és Szabóné Magyar Márta egészségügyi szervező, a 2017. évi TDK I. helyezettje segítette.

A konferenciára a főiskola szakmai partnerintézményei is elküldték képviselőiket.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)