Már jóval a kezdés előtt tömött sorokban vették körül az érdeklődők a Harruckern teret. Ez azért történt így, mert a néptáncelőadásoknak sikerük van Gyulán. A fellépők ezt meg is hálálták, hisz a cigánytánc, amit a fiúk az első ritmusokra elroptak, megalapozta az est hangulatát.
Aztán méhkerékit és nadabit jártak a lányokkal közösen és igen szaporán. Mindkettőt a szarvasi néptánctáborban tanulták. Ezt váltotta fel Manninger Miklós gyulai születésű táncoktató koreográfiája, a német keringő és mars, amit jó volt látni, hisz bár városunkban igen jelentős számban éltek és élnek svábok, ritkán mutatjuk be, idézzük fel néphagyományaikat.
A kis-magyarországi blokknak nevezett részben Tisza és Duna menti táncok szerepeltek. Láthattunk kartalit, szatmárit, dél-alföldit, somogyit és kalocsait, így összehasonlíthattuk, hogy vidékenként mennyire különbözőek vagyunk, miközben az alapokat nézve azonosak, egyformák.
A gyermekek és az ifik a műsor végén vettek igazán nagy lendületet, mintha csak a palatkaira és a felcsíkire tartogatták volna minden erejüket. Kellett is, hisz az erdélyi táncok dinamizmusa ezt megköveteli. Talán a nagy igénybevétel magyarázza, hogy a fináléra picit tényleg elfogyott a szusz, és a cepper nem úgy jött ki, ahogyan azt a hegyekben járják. Na de sebaj, mert a nézőkkel együtt előadott héjsza az összes napi bajt elfeledtette mindenkivel. Tapasztalatból tudjuk.