Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai néptáncosok is felléptek az Erkel Színházban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • GYH • KULTÚRA • 2022. november 18. 17:55
Gyulai néptáncosok is felléptek az Erkel Színházban
Schiffert Zille és Gyepes Ákos a Dél-Alföld régió válogatott csapatában kaptak helyet

Schiffert Zille és Gyepes Ákos

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Két gyulai néptáncos, Schiffert Zille és Gyepes Ákos is fellépett a közelmúltban az Örökség Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Népművészeti Egyesület 32 éves lettem én című jubileumi gálaműsorán, az Erkel Színházban.

A rendezvényre, melynek Novák Katalin köztársasági elnök volt a fővédnöke, több mint félezer táncos érkezett Magyarország hét régiójából és a határon túlról: Délvidékről, Felvidékről, Erdélyből, a Partiumból és Kárpátaljáról. Az esten Szalonna és Bandája, a Tarsoly Zenekar és a Magyar Rádió Gyemekkórusa is közreműködött.

A gyulai táncosok a Dél-Alföld régió válogatott csapatával, a Darudübögőkkel szerepeltek együtt a Rözögtessük mög című műsorrészben.

Schiffert Zille és Gyepes Ákos a Harruckern Táncegyüttes tagjai, és már tizenhárom éve néptáncolnak.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)