Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tizedik születésnapját ünnepelte a Harruckern Táncegyüttes

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2019. szeptember 08. 14:30
Tizedik születésnapját ünnepelte a Harruckern Táncegyüttes
A gálaműsoron az alapítóknak, a közreműködőknek és a segítőknek is köszönetet mondtak

Megalakulása tizedik évfordulóját ünnepelte szeptember 7-én az Erkel Ferenc Művelődési Központ színháztermében a gyulai Harruckern Táncegyüttes. A jubileumi rendezvényen köszönetet mondtak mindazoknak, akik hozzájárultak a táncműhely eredményes munkájához, sikereihez.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Szilágysági táncok nyitották meg a fennállása tizedik évfordulóját ünneplő Harruckern Táncegyüttes jubileumi műsorát szombaton a művelődési házban. Gyula város nevében a táncműhelyt Görgényi Ernő polgármester köszöntötte. Így fogalmazott: 2009 január elsején, amikor megalakult a Harruckern Táncegyüttes, új energia szabadult fel Gyulán. A táncműhely eredményességét illetően az elöljáró kiemelte Gyalog László művészeti vezető, Horváth Péter koreográfus, és az idén Sikeres Gyulai címet elnyert Zsótér Béláné, Incike néni szerepét, aki odaadásával, áldozatvállalásával hozzájárult ahhoz, hogy a tánc felszabadító, bűvös ereje minél többekhez eljusson.

Az elöljáró úgy vélte, az együttes méltó folytatója a gyulai táncművészeti hagyományoknak, amelyek közül megemlítette az ifj. Halmos Béla és Sebő Ferenc által elindított táncházmozgalmat, az 1948 tavaszán megrendezett első országos magyarországi néptáncfesztivált, és az idén negyedszázados jubileumát ünneplő Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválját.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A Harruckern Táncegyüttes sikereit illetően Görgényi Ernő aláhúzta: 2018-ban huszonnégy alkalommal léptek fel Gyulán, és a várszínház egyik idei előadásába is bekapcsolódtak. Helyi szerepléseik mellett országszerte is megmutatták, milyen a gyulai virtus, nem beszélve arról, hogy külföldön, többek között Szerbiában, Lengyelországban, Németországban is ismertebbé tették kultúránkat, hagyományainkat. Mint mondta, teljesítményüket számos díjjal jutalmazták, a bronztól a kiemelt arany minősítésig mindegyikkel rendelkeznek, nívódíjuk is van. Görgényi Ernő mindehhez szívből gratulált, és további sikereket kívánt.

Az együttes 2011 márciusában mutatta be első előadását Bál Harruckernfalván címmel. Ezt követte a Születés és tánc, a Harruckern leltár, a Tik-tak, az Új csillag tűnt fel, a Párhuzamok és a Serény magyarok. Ezekben a táncműhely olyan színházi előadásokat valósított meg, amelyek a megelőző időszakot is összegezték.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az esten az elmúlt tíz év legemlékezetesebb pillanatait is felidézték, szóban és képanyagban egyaránt. Elhangzott: a vendégtanárok közül legtöbbször Deák Zsótér Boglárkával működtek együtt, de kezdetben Tóth Zsuzsanna is segítette a tanítást. Sokat köszönhetnek Farkas Tamásnak is, aki az ifjúsági szólótáncversenyre készített fel gyulai fiatalokat, köztük Szelezsán Rebekát és Harmati Patrikot, akik az utóbbi években az együttes tánckarvezetői lettek. Sokáig emlékeznek még Izsák Zoltán „Sotiris” magával ragadó személyiségére, Varga Norbert „Zenga” tudományos igényű tanításaira, Orza Călin szelidségére, intelligenciájára, Demeter Erika természetes vidámságára, Almási Berta harsány lendületességére, Farkas Lilla kedvességére, és még sokan másokra.

Az együttes köszönetét fejezte ki nyugdíjba vonulása alkalmából Gyalog László többszörös Nívó-díjas koreográfusnak, örökös aranysarkantyús táncosnak, mesterpedagógusnak, a Harruckern János közoktatási intézmény egykori igazgató-helyettesének, az Alapfokú Művészeti Iskoláért Közhasznú Alapítvány alapítóinak, Zsótér Bélánénak, Incike néninek és Kovács Istvánnak, Pista bácsinak, Szabó-Gál Nikolett pályázatírónak, Szelezsán Rebeka és Harmati Patrik tánckarvezetőknek, Horváth Péter koreográfusnak, a fenntartóknak, a támogatóknak és az Erkel Ferenc Művelődési Központnak. Végül az ünnepelt is megkapta a maga jókívánságait: tánccsoportok, zenekarok és magánszemélyek egyaránt felköszöntötték.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A gálaműsoron a Harruckern Táncegyüttes mellett az utánpótlást biztosító Erkel Ferenc AMI Szélhalom és Szinkópa csoportjai, valamint a szeniorok is színpadra léptek. Alapi, perkátai, bonchidai, bodrogközi, rábaközi, kartali, sárközi, szatmári, kalotaszegi, felcsíki és méhkeréki, táncokat láthatott a publikum. A talpalávalót a Talléros, a pásztói Rajeczky Szimpatikusok és a Ludas Zenekar szolgáltatta.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)