Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A reggeli

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Szalai Ilona dietetikus • MAGAZIN • 2018. augusztus 26. 10:00
A reggeli
Az egészséges, napi ötszöri étkezés indító eleme

képünk illusztráció

Forrás: Nutrimentdiet.com

Vége a nyárnak, kezdődik az iskola. A tanév kezdetekor különös figyelmet kell fordítanunk a gyermekek táplálkozására, hisz a nyári pihenést követően nagyobb fizikai és szellemi igénybevétel vár rájuk, illetve a hűvösebb idő is beköszönt, aminek hozadékait erős immunrendszerrel lehet kivédeni.

Az elmúlt évek kutatásai egybehangzóan arra világítottak rá, hogy a gyermekek egyharmada nem reggelizik, ami a figyelem és a koncentrációs képesség zavarához, fizikai teljesítményromláshoz, illetve a vércukorszint esésének következményeképpen akár balesetekhez is vezethet.

 

Fontos észben tartani!

Reggelivel indítsuk a napot! A reggeli az egészséges, napi ötszöri étkezés indító eleme.

Ideális esetben a reggelinek teljes kiőrlésű gabonát és fehérjét, azaz pékárut, tejet, tejterméket vagy sovány felvágottat, halat, tojást, zöldséget-gyümölcsöt és folyadékot kell tartalmaznia, ami a változatosság elvét szem előtt tartva lehet egy pohár víz, ásványvíz, magas gyümölcshányadú gyümölcslé, tej vagy tejes ital, például kakaó.

Csomagoljunk tízórait és uzsonnát, mert a – többek között a nassolási vágyat is csillapító – napi ötszöri étkezés a kisétkezésekkel lesz teljes. Törekedjünk a változatosságra, és különösen a zöldség, gyümölcs választáskor vegyük figyelembe az idényjelleget!

Pénz helyett inkább ételt adjunk, de ha már az előbbiből kell megoldania a gyereknek a napi étkezését, legalább beszéljük meg vele, hogy mit vegyen belőle!

Figyeljünk rá, hogy innivaló is legyen nála! Lényeges, hogy a gyerekek eleget igyanak, mielőtt elkezdődik a tanítás, mert nagyon gyakran nem elégséges az a folyadékellátottság, amivel nekilátnak a tanulásnak, ez pedig a közérzetükre és a tanulmányi teljesítményükre is negatívan hat. A változatosság a megfelelő folyadékbevitelhez is hozzásegít.

A reggeli kihagyásának két fő oka az időhiány, illetve az, hogy a gyermek nem éhes. Fontos, hogy a szülők rászoktassák gyermekeiket a korai lefekvésre, így reggel könnyebben fel tudják őket kelteni. Negyed óra elegendő ahhoz, hogy egy gyorsan elkészíthető, de mégis tápláló reggeli kerüljön az asztalra, majd a csemete gyomrába.

Egyetlen élelmiszer sem tartalmazza a szervezetünk számára szükséges összes tápanyagot, így a változatosságra is mindig törekedni kell!

A gyermekek nagyobb eséllyel eszik meg a finom és tápláló ételeket, ha részt vesznek az elkészítésében. Engedjük, hogy az előkészületektől kezdve a színes tálalásig minden folyamatban részt vegyen a gyermek, így az élelmiszerekről szerzett ismerete is bővül.

 

Forrás:

Táplálkozási Akadémia Hírlevél. Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, 7. évfolyam 8. szám, 2014. szeptember.

Táplálkozási „iskolapéldák” szülőknek.Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, Budapest, 2016. szeptember 6.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)