A megjelent közönséget a tószínpadról Krucsainé Herter Anikó, a kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár, Kovács József országgyűlési képviselő, Görgényi Ernő, Gyula város színházbarát polgármestere és Elek Tibor, a Gyulai Várszínház ügyvezetője köszöntötték. Mindannyian kihangsúlyozták, hogy Gyula lakossága és az idelátogató vendégek mennyire szerencsés helyzetben vannak, hogy egy gótikus téglavárban és tőszomszédságában láthatják estéről estére megelevenedni a legjelentősebb magyar szerzők klasszikus és kortárs darabjait. Rendkívül színes, közel 70 előadást tartalmazó évadot nyitott meg a „direktor”.
A megnyitót követően a Körhinta című előadást tekinthettük meg Vidnyánszky Attila rendezésében, a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara közös produkciójaként. Nyilvánvaló, hogy az eredeti történet megfilmesített változatához kapcsolt elvárásainkkal ültünk be a színházba és kerestük a klasszikus mondatokat, jeleneteket, helyzeteket. Nem csalódtunk. A Körhinta 1955-ben készült, 1956-ban bemutatott fekete-fehér, magyar filmdráma. Fábri Zoltán alkotását az 1956-os cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmára jelölték. A forgatókönyvet Sarkadi Imre A kútban című, 1954-ben megjelent novellája alapján Fábri Zoltán és Nádasy László írták.
Mindazok, akik látták Vidnyánszky korábbi rendezéseit, megtapasztalhatták, hogy elsősorban az érzelmek sodró erejére fókuszál, és azt grandiózus színpadi kompozíciókban viszi színre. Nem nagyon láttam még olyat, hogy egyszerre 20-30 ember tolong a színpadon. A nagyszerű szereposztás mellett a produkció dinamizmusáért a Magyar Nemzeti Táncegyüttes felelt, akik másfél órán át ropták a lakodalmast – olykor 50 ember mozgott egyszerre. Újra műfajokat átívelő, a prózát, a táncot, a zenét egyesítő költői színházi előadás született meg. A történet megengedte, hogy minden érzékszervre ható, párhuzamosságot előnyben részesítő, a figyelmet erősen megosztó előadás szülessen – erős indítás. A sikert ezek a vezényszavak borítékolták: szerelem, föld, házasság, érdekek, család-egyén, generációs különbségek. Vajon a fiatalok boldogsága, vagy az évszázadok paraszti törvénye a fontosabbak: Az igaz szerelem vagy a birtokegyesítés? Erősebb társadalmat épít-e a „földhöz a föld törvénye”? Van-e értelme a XX. században még mindig a feudális erkölcsökhöz ragaszkodni, vagy a józan észt ismét felül tudja írni két ember egymást akarása?
Pataki István (Varga József) azt tervezi, hogy kilép a biztos megélhetést jelentő termelőszövetkezetből, egyetlen lányát, Marit (Szabó Nikolett) pedig Farkas Sándor (Farkas Dénes) egyéni gazdához akarja feleségül adni, hogy szokás szerint egyesíthessék földjeiket, közösen vessenek-arassanak. Az apa felülbírálja, alakítaná lánya sorsát, az anya (Szűcs Nelli) pedig csaknem némán tűri, hogy a lelki megaláztatásokat gyermeke is örökölje. A lány azonban a szegényebb sorból származó Bíró Mátét (ifj. Vidnyánszki Attila) szereti, akivel a szövetkezetben ismerkedett össze, ezért szembeszáll apja akaratával. Egy lakodalmi mulatság alkalmával Bíró és az indulatain uralkodni nem képes Farkas nyílt összetűzésbe keverednek, miután Mari és Máté önfeledten táncoltak egymással. Amikor Mari kijelenti apja előtt, hogy Mátét szereti, és nem hajlandó feleségül menni Farkashoz, Pataki baltával támad rá, mire a lány elmenekül otthonról. Összetalálkozik Mátéval, aki hazaviszi és közli az apával, hogy el akarja venni a lányát. Pataki – Farkas Sándorral együtt – beletörődik a dologba, nem harcol tovább a lánya elhatározása ellen, így a két fiatal a szabad szerelem jegyében kezdheti el közös életét. Megvan a happy end, mindenki örül. Indulhat a körtánc, mint az elején a körhinta (ami az egyetlen stabil helyen lévő, mégis mindig mozgó háttérelem). Ismét hatalmas színpadi jelenet, 50 tagú zenekari kórus, a szememben többször is afféle madáchi vurstli, az egész színpadkép és a történet emészthetősége olyan, mint ahogyan az a darabban többször elhangzott: meleg málé…