mink andrás
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Bod Tamás először visszautalt a Czene-tanyán tartott legutóbbi eseményre, amelyen Czene Ferenc elmondta, hogy nem elégedett a választások eredményével, ezért egy új Magyarország építését kezdeményezte. Mint mondta, ennek egyik alapvető feltétele az új közösségek szervezése, ezért hívta életre a szellemi szabadegyetemet.
Az elképzelés az, hogy szakembereket, tudósokat, oktatókat hív el gyulai otthonába, akik országosan jegyzettek, és segítséget tudnak nyújtani ahhoz, hogy megértsük, mi történik körülöttünk, milyen társadalmi folyamatok zajlanak az országban.
Az első rendezvény előadóját Klinkovics Márta mutatta be: Mink András történész, újságíró, a Közép-európai Egyetem mellett működő Blinken OSA Archivum munkatársa, a Beszélő című folyóirat volt szerkesztője, főszerkesztője. Május 6-i előadása a közel harminc éve történt rendszerváltásról szólt.
Mink András a rendszerváltáshoz vezető okokról, feltételekről beszélt, a lassan harminc évvel ezelőtt lezajlott eseménysor erősségeiről és gyengeségeiről, valamint a tanulságokról. Az előadó olyan érdekességeket is felelevenített, amelyeket talán kevesen ismernek: az akkori állampárt, az MSZMP belső folyamatairól, terveiről is hallhattak a jelenlévők, valamint a mai politikai helyzet kapcsán a hasonlóságokról és a különbségekről is szó volt.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter