Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Előbb azt hittem, csak maga alá temette a hó. Többször is körbejártam. Végül meggyőződtem róla, hogy igen, a kocka-együttesnek már csak a hűlt helyét láthatom. Eltűnt.
Ha még emlékeznek, nyáron írtunk arról, hogy van (most már csak volt) egy különleges kompozíció a női aktszobor szomszédságában. Három lépésben meg is válaszoltuk saját magunknak, hogy vajon mi célt szolgálhat.
Most viszont arról számolhatunk be nagy örömmel, hogy néhány soros tudósításunkkal hozzájárultunk a város szebbé tételéhez. Valaki ugyanis igazat adhatott nekünk abban, hogy a kockák semmiféle funkcióval nem rendelkeznek, és nincs mit keresniük a modern Eszperantó téren (utólag rizikótlanabb ezt így kimondani). Úgyhogy elmozdította a díszt az utolsó darabkáig.
Boldogságom mégsem teljes. Mert ha előveszem a nyári képeimet, azt érzem, végleg elveszítettem valamit. Valamit, ami nem is volt annyira szép. Most meg hiányzik, és fáj. Hiányzik a régi belvárosi tér, rajta a csúf kockarengeteggel.
Maradok tehát ezzel: minden gondolat elrozsdállik egyszer, valószínűleg ez a kis lelkiismeretfurdalás is.
