Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A múlt, a jelen és a jövő egyaránt meg fogja határozni a teátrum műsorpolitikáját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gurzó K. Enikő • INTERJÚ • 2017. november 02. 17:25
A múlt, a jelen és a jövő egyaránt meg fogja határozni a teátrum műsorpolitikáját
Kérdéseinkre Elek Tibor, a Gyulai Várszínház új igazgatója válaszolt

Elek Tibort sokan ismerik Gyulán, hisz a debreceni egyetem elvégzése után huszonöt évig élt városunkban, tanított az Erkel Ferenc Gimnáziumban, a kilencvenes évek elején két évig főszerkesztője volt a Gyulai Hírlapnak, de a Bárka főszerkesztőjeként és számos irodalmi program szervezőjeként is beírta nevét a régió közművelődési életébe. Interjúnkban arra válaszol, hogyan képzeli el a jövőjét, a sajátját és a gyulai színházét, amelynek igazgatói munkakörét november elsejétől tölti be.

Elek Tibor 

Fotó: Gyulai Hírlap – M-P. J. 

A színigazgatóság=perspektíva

Elek Tibor 1962-ben született Nyíregyházán, egyetemi diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett magyar–történelem szakon. Ezt követően 2011-ig Gyulán élt. Évekig tanított az Erkel Ferenc Gimnáziumban, közben a kilencvenes évek elején a Gyulai Hírlap főszerkesztői tisztségét is betöltötte, majd akadémiai ösztöndíjas lett. 1999-től a Bárka folyóirat főszerkesztője. 1999–2008 között irodalmi osztályvezetője volt a Békés Megyei Könyvtárnak, 2004-től 2008-ig az aradi Irodalmi Jelen kritikai rovatát is szerkesztette. A Békéscsabai Jókai Színház, a Bárka kiadója 2008-ban lett a munkahelye. Doktori tudományos fokozatot a Székely Jánosról írott monográfiájának megvédésével szerzett 2004-ben. Rendszeresen publikál hazai és határon túli irodalmi lapokban, írt három monográfiát, megjelent tizenegy önálló kötete, fő kutatási területe a kortárs magyar irodalom. A Körös Irodalmi Társaságnak megalakulása óta (1999) elnöke.

– Miért tartotta fontosnak, hogy megpályázza a színigazgatói állást Gyulán?

– Több okból döntöttem így, de legfőképpen azért, mert lassan harminc éve, hogy a várszínház környezetében, hátterében sertepertélek. Már az 1980-as évek végén kritikákat, elemző tanulmányt írtam a teátrum akkori előadásairól, illetve évadjáról. Aztán a kilencvenes évek közepén, amikor Gedeon József idekerült igazgatónak, az elsők között hívott meg, hogy segítsek neki. Sok mindenen közösen gondolkodtunk, kikérte a tanácsaimat. Mintegy másfél évtizedig szerkesztettem a színház műsorfüzetét, és kezdettől tagja voltam a művészeti tanácsadó testületnek. A későbbiekben bekapcsolódtam a Shakespeare Fesztiválok programsorozatába is, azáltal, hogy publikus beszélgetéseket moderáltam jeles, az angol szerzőhöz valamilyen formában kapcsolódó írókkal. 2000-ben már irodalmi fesztivált bonyolítottam le az ezredforduló magyar lírájáról és prózájáról, utána kétévente irodalmi humorfesztivált. Idén szerveztük meg a nyolcadikat. A nagyobb jubileumi rendezvényeken is szerepeltem, a színház fennállásának negyvenedik évfordulóján előadást tartottam a városházi konferencián, az ötvenedik alkalmából pedig írtam egy esszét az intézmény történetéről, ami a Katolikus Kalendáriumban jelent meg.

Úgyhogy ezer szállal kötődöm a várszínház elmúlt évtizedeihez, s jómagam is nagy színházkedvelő vagyok. Az előző munkahelyem a Békéscsabai Jókai Színházban volt, ahol a Bárka folyóirat főszerkesztői teendőit láttam el, illetve látom el jelenleg is. Ezzel együtt aktívan részt vettem az intézmény szakmai munkájában is: a drámaíró pályázatok lebonyolításától kezdődően a drámaíró versenyek, irodalmi estek megszervezésén és színházi kiadványok összeállításán át dramaturgiai feladatokig sokfélét csináltam. De kritikusként és a Bárka szerkesztőjeként is volt, illetve van némi rálátásom a magyar drámairodalomra és színházi életre, a hazaira és a határon túlira egyaránt. A lapban rendszeresen foglalkoztunk a színházi fesztiválokkal, a kiemelkedő előadásokkal, teátrumokkal. Tehát egyáltalán nem gondolom azt, hogy idegen terepre merészkednék most.

Ráadásul irodalomtörténészként, kritikusént a 25. évfolyamában járó Bárka főszerkesztőjeként úgy éreztem, hogy azt, amit tehettem, nagyjából megtettem, nem láttam további inspiráló perspektívákat már magam előtt. A minap értesültem róla, hogy egyik nyertese vagyok a Petőfi Irodalmi Múzeum által, az Arany-évforduló kapcsán kiírt kritikusi, tanulmányírói pályázatnak. Tizenegy könyvem jelent meg eddig, s most fejezem be a negyedik monográfiámat, ezúttal a Pozsonyban élő Grendel Lajosról. Nemsokára a boltokba kerül az elmúlt harminc évben erdélyi írókkal készített beszélgetéseim gyűjteménye. Úgy gondoltam, a színigazgatói poszt olyan alkalmat teremt számomra, amely további lehetőségek felé nyitja meg a pályámat. Egy újabb, ösztönző szakmai, művészeti kihívást jelent számomra. Mivel jól ismerem a várszínház múltját, tudom, mekkora ennek a vállalkozásnak a súlya, és azzal is tisztában vagyok, mennyire megtisztelő egy ilyen nagy múltú intézményt igazgatni.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – M-P. J. 

Ilyenek a nagy szerelmek

– Mi az, amit szeret a színházban?

– Itt vallom meg először, hogy a színház ifjúkorom óta az egyik nagy szerelmem. Leginkább az előadásokat szeretem, amikor már a közönség elé kerülnek. A színpadon megjelenő, a szemlélőre több irányból érkező impulzusáradatot. A mai színház sokféle eszközzel dolgozik, a látvány, a mozgás, a zene, a színészi beszéd együttesen jelenik meg benne. Az összhatás annyira komplex, hogy máshoz nem is nagyon hasonlítható. Ám mindezek dacára a színházi előadásnak az irodalmi szöveg az alapja, a kiindulása, s az én másik nagy szerelmem az irodalom. Mindkettő, a színház és az irodalom is művészet, legalábbis én akkor szeretem, amikor művészet, amikor megszólít, elgondolkodtat, a vesémbe lát, szembesülésre késztet, jól megráz, felszabadít, s végül kicsit jobbá tesz, vagy legalábbis elhiteti velem, hogy lehetek jobb.

– Milyennek kell lennie a kisvárosi színháznak?

– A kisvárosi színház mint meghatározás nem biztos, hogy a legmegfelelőbb. Amiként a Bárkára sem lehet azt mondani, hogy csak egy vidéki folyóirat. Jóllehet nem Budapesten jelenik meg, hanem Békéscsabán, de az egyetemes magyar kultúrát, művészetet és irodalmat viszi az olvasók elé. Ugyanígy a gyulai színház sem csupán egy egyszerű vidéki, kisvárosi teátrum, mindig is a magyar színházi mezőny élvonalához tartozott, és amióta létezik a Shakespeare Fesztivál, a világ számos pontján remekelő színtársulatok, előadások is megjelennek városunkban.

A mi esetünkben inkább az a meghatározó, hogy a gyulai egyrészt befogadó színház, nincs saját társulata. Klasszikus színházként nyáron működik, másfél hónapig. Ilyenkor azonban a közönségéről sem lehetne azt mondani, hogy kisvárosi. Gondoljunk csak az itt tartózkodó üdülővendégek összetételére, és máris megbizonyosodunk erről.

Gyulán mindig is kiemelten odafigyeltek arra, hogy a turistának minőségi szolgáltatásokat nyújtsanak. Nem lehetett csak és kizárólag színházi előadásokban gondolkodni, a palettát a dzsesszkoncertektől az operettig igyekeztek kitágítani. Amióta kamaraszínházi tevékenység is folyik, az összművészeti programsor az őszi–téli–tavaszi időszakra is kiterjed.

Mindezt bonyolítja, hogy a Gyulai Várszínház arról volt híres, hogy vannak saját produkciói. Én is folyton arra ösztönöztem az elődömet, Gedeon Jóskát, hogy helyezzen hangsúlyt az önálló bemutatókra. Mindenki megértette, hogy az intézmény művészi rangját a saját megvalósítások, premierek adják meg. Máshonnan előadást idehozni nem olyan nagy kunszt, gondoltam korábban, ám most, hogy már magam is próbálkozom vele, árnyalódott a véleményem. Előadása válogatja: van, amit nagyon nehéz. A színház szakmai rangját azonban elsősorban az adja meg továbbra is, amit mi hozunk létre, amit sajátként tudunk felmutatni.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – M-P. J. 

Összehozzák a legfrissebbet és az  újrahangszereltet

– Milyen elgondolás mentén, milyen koncepció szerint fogja megszervezni a november elsején új szakaszba lépő gyulai színházat?

– Az új művészi koncepciót kicsit meghatározza az az elvárás, amelyet a fenntartó, a gyulai önkormányzat megfogalmazott a pályázati kiírásában. Ez arra vonatkozott, hogy a színház őrizze meg hagyományait, minőségét, alapvető műsorszerkezetét. Ez nekem sincs ellenemre, sőt. A Gyulai Várszínház tradícióit mindenképp igyekszem megőrizni. Elért eredményeinek, rangjának hosszú távú biztosítása az egyre nehezedő feltételek és a növekvő konkurencia miatt hatalmas feladat lesz ugyan, de ha lehet, szeretném még magasabb szintre emelni azt a minőséget, amit átveszek.

Ennek megfelelően egyfelől folytatni fogjuk az elődeim által elindított összművészeti programsorozatot, mert minden szempontból van realitása, és emellett igény is mutatkozik rá, mind a lakosság, mind az üdülővendégek részéről, de folyamatosan csiszolgatni, alakítani fogjuk és új elemekkel bővíteni. Másrészt egy még régebbi hagyományhoz is visszanyúlunk. A hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években a várszínház arról volt igazán híres, hogy történelmi drámákat mutatott be, s ezzel a kor drámairodalmát és a színházi életét is megtermékenyítette. Gyula elérte, hogy az egyik legjelentősebb bemutatóhelye volt az akkori kortárs magyar színműveknek. A várszínház frissen született daraboknak adott teret, ősbemutatókat szerveztek ide. Szeretném, ha fokozatosan ezekhez a hagyományokhoz is vissza tudnánk térni, s a történelmi drámák ismét nagyobb hangsúlyt kapnának. Előny ebben a tekintetben, hogy a díszlet jó része adott és hiteles, nem kell várfalakat emelnie ahhoz, hogy a történelmi darabhoz jó akusztikát teremtsünk.

– Van ma igény kortárs történelmi drámára?

– Igen, van. De régebbi darabokat is elő lehet venni és újrahangszerelni. Egyébként korszerű magyar történelmi drámákra és előadásokra gondolok, nem anakronisztikus szemlélettel és avítt színházi eszközökkel megjelenített művekre. Mint ahogyan igény van a történelmi regényre, hiszen úgy tűnik, töretlenül népszerű, miért ne lehetne a történelmi drámára is?! Amennyiben a darab, illetve az előadás új szemlélettel nyúl a múltat idéző tartalomhoz, izgalmas történelmi helyzeteket, szereplőket értelmez újra, s mindezt a mai, modern színház kifejezőeszközeivel teszi, miért ne lehetne aktualitása, akár átütő sikere?

– Milyen magyar történelmi drámára számíthatunk a jövő évadban?

– Nagyon nehéz helyzetben vagyok, amikor máris konkrétumokról faggatnak, hisz még csak most foglalom el az igazgatói széket. A korábbi években is csak januárban, februárban körvonalazódott az évad programja. Másrészt az interjú kereteit is kitöltené, ha felsorolnám, mi mindentől függ az, hogy megvalósulhat-e Gyulán egy-egy tervbe vett produkció. A legutolsó ezek közül az időjárás...

De mondok egy konkrét példát. Most mutatták be a Vígszínházban a Hamletet ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével. Amíg nem néztem meg az előadást, bele tudtam képzelni a mi Shakespeare Fesztiválunkba. Nem igazán értettem Eszenyi Enikőt, az előadás rendezőjét, a színház igazgatóját, miért mondja, hogy nem lehet. A bemutatón viszont megtapasztaltam, hogy egy olyan grandiózus előadásról van szó, amelyet az óriási színpadon működtetett masinéria, a szükséges műszaki, technikai feltételek miatt nemhogy Gyulára hozni, de ide adaptálni sem lehet.

A jövő évad fő sarokpontjai mindezekkel együtt előttem azért nagyjából már körvonalazódnak. Az például biztos, hogy egy héttel korábban kezdünk, a Shakespeare Fesztivált pedig két-három nappal lerövidítjük. Egyelőre annyit mondhatok, hogy legalább négy saját (többnyire más színházakkal közös) bemutatót tervezek. Utóbbiak egyike a Gyulai Várszínház talán legemblematikusabb előadásának, a negyven évvel ezelőtt bemutatott Caligula helytartójának az újszerű színrevitele lesz. S azon is gondolkodom, hogyan lehetne ennek kapcsán egy programsorozattal a szerző, Székely János, sokoldalú életművére ráirányítani a figyelmet. De más történelmi jellegű előadásaink is lesznek a nyáron, köztük például a Zrínyi 1566 című rockopera.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – M-P. J. 

Jöhet a legprogresszívebb!

– Vannak-e tervek arra nézve, hogy új színházak is bekerüljenek a már meglévő kapcsolatrendszerbe?

– Vannak, de mint a vígszínházi példa mutatja, a terv és a megvalósulás között nagyon hosszú az út, sőt az is előfordulhat, hogy dugába dől egy terv. Gyulán eddig még sosem járt teátrumoktól is szeretnék előadásokat meghívni, fővárosiaktól és vidékiektől, klasszikus kőszínházaktól és alternatívoktól egyaránt. Például itt az ideje, hogy az évtizedek óta egyik legprogresszívebb magyar alternatív színházi csapat, Pintér Béla és Társulata is bemutatkozzon a Gyulai Várszínházban. De terveim szerint lesznek olyan táncszínházi és zenei produkciók is, amelyek nem voltak még Gyulán, s reményeim szerint kellemes meglepetésekkel szolgálnak majd. Szervesebbé próbáljuk tenni a Körös-völgyi Sokadalom és a Végvári Napok jelenlétét a várszínházi évadban, azaz lesznek előadások akkor is, azokhoz a programokhoz kapcsolódóan is. Az elmúlt évtizedek alatt a várszínháznak az erdélyi színházak is állandó partnerei voltak, a legutóbbi időszakban inkább már csak a sepsiszentgyörgyi társulat és Bocsárdi László rendező. Az erdélyi színházi élet azonban jóval gazdagabb, szeretném kibővíteni a meglévő kapcsolatokat az Aradi Kamaraszínházzal, a nagyváradi, a temesvári és a marosvásárhelyi társulattal, és fölvenni a Kolozsvári Állami Magyar Operával a kétezres évek elején elejtett szálat, az Erkel-operák újra bemutatása érdekében, de akár más előadások miatt is.

– Az elkövetkező három hónap programkínálata közül mit emelne ki?

– A kamaratermi előadások közül nehezen tudnék bármit is kiemelni, mert számomra mindegyik izgalmasnak tűnik. Inkább arra biztatnám a nagyérdeműt, válasszon kedve, lehetősége szerint, nézzen meg minél többet közülük. Segítségül kiadtunk egy műsorfüzetet, remélt publikumunk ebből részletesen tájékozódhat.

Különböző jellegű és műfajú produkciókról van szó. Mindjárt a legelején, november 2-án egy olyan előadással, a Testvéresttel indítunk, amely a térkihasználás miatt is érdekes, a színészek ugyanis a közönség sorai között is játsszák a darabot. Nagy szeretettel hívok meg mindenkit a református templomba is, ahol november 5-én a Calandrella Kamarakórus és az Alföld Quartet lép fel a reformációra emlékeztető világból vett művekkel. Mi ezzel az előadással szeretnénk hozzájárulni a reformációs emlékünnepségekhez. A Boróka egyesülettel közös estünk november 8-án a kézdivásárhelyi Mácsafej zenekar és Fekete Vince szereplésével egyszerre lesz irodalmi és zenei csemege. A dzsessz kedvelőinek és mindazoknak, akik nyitottak az újra, a Kéknyúl muzsikál majd november 16-án. Indítunk egy előadás-sorozatot is Kortárs Művészeti Mesterkurzusok címmel, hogy az egyes művészeti ágak legjelesebb képviselői avathassanak be bennünket a modern művészet titkaiba. Első meghívottunk Vidnyánszky Attila, aki természetesen a színházról fog beszélni hallgatóságának, s a következő hónapokban jön Binder Károly, Lonovics László, Szász János… Az első előadást megelőzően, ugyanaznap (november 23-án) egy színházi plakátkiállítást nyitunk meg, majd domborművet avatunk Gedeon József emlékére. De a 85 éves Banner Zoltán Arany János-pódiumestje is olyan esemény lesz november 30-án, amit kár lenne kihagynia a költészet, az előadóművészet kedvelőinek. Ráadásul, amiként több más rendezvényünk, ezek is ingyenesek.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – M-P. J. 

Az újdonságok és társaik

– A Shakespeare Fesztivál milyen újdonságokat tartogat?

– Annyit már elárulhatok, hogy a jövő évi két-három nappal rövidebb lesz az előzőeknél, de terveim szerint a korábbiaknál sűrűbb programokkal, valódi fesztiválhangulattal. Ez a hét Hamlet és Társai címmel tulajdonképpen egy tematikus Hamlet-fesztiválnak készül, tele hazai és külföldi Hamlet-előadásokkal, -átiratokkal, -parafrázisokkal és továbbgondolásokkal. Ugyan mind a hazai, mind a külföldi potenciális partnerekkel már hónapok óta tartanak a tapogatózó tárgyalások, mégsem jelenthetem ki még, hogy lesz moszkvai vagy prágai fellépőnk. Mint ahogy azt sem, hogy a felkért angolok vagy olaszok biztosan el fognak jönni.

A fesztivállal kapcsolatban annyit még mindenképp érdemes megjegyezni, hogy kezdettől érzékelhető volt a városban egyfajta ellenérzés vele szemben, ami azóta egyes körökben csak fokozódott. A korábbi kételkedők egy része viszont elkötelezett híve lett a fesztiválnak, úgyhogy nyáron leginkább ezt várja. A Nemzeti Színház MITEM fesztiválja sajnos némiképp kihúzta a talajt a lábunk alól, hiszen a kiemelkedő nemzetközi produkciók vendégül látására sokkal kedvezőbb feltételekkel rendelkezik. Mindenesetre azt vállaltam, hogy teszünk egy kísérletet még arra, hogy életet leheljünk az elmúlt években látványosan kifáradt gyulai rendezvénybe, színesebbé, befogadhatóbbá és élvezhetőbbé próbáljuk majd tenni. Részben ezt szolgálná a jövő évi tematikus elgondolás is, a Hamlet középiskolás tanagyag, a következő évadunk pedig a korábbiaknál erősebben igyekszik megszólítani a fiatalok különböző korosztályait, a legkisebbektől az egyetemistákig, a fiatal felnőttekig.

– Ön november elsejétől tölti be a Gyulai Várszínház Nonprofit Kft. ügyvezetői posztját. Hogyan lehet az, hogy másodikán már előadást tartanak, és amiként a műsorfüzetből is kiderül, január végéig betáblázott programokra várják az érdeklődőket, nem beszélve a nyári évadról, amelynek az előkészítése javában zajlik?

– November 1. munkaszüneti nap, ezért egy kicsit korábban kezdtem a munkát, a tervezést, a tárgyalásokat, a szervezést. Másrészt a Gyulai Várszínház igazgatóságának jól működő munkatársi stábja van, amelynek tagjai már akkor is nagy segítségemre voltak, amikor hivatalosan még nem dolgoztam itt.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)