Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gondolta a fene!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Fodor György • KULTÚRA • 2017. augusztus 08. 12:30
Gondolta a fene!
A nagyidai cigányok című vígeposzt mutatták be a gyulai várszínpadon

Mivel a Magyar Tudományos Akadémia Arany János születésének 200. évfordulóján ezt az évet Arany János-emlékévnek nyilvánította, természetes volt, hogy a Gyulai Várszínház 54. évadában is megemlékeznek a Mesterről. Ennek eredményképpen mutatták be a várszípadon A nagyidai cigányok című vígeposzt Beczásy Áron rendezésében.

____Eredeti-P2080229.JPG

A vígeposz feldolgozása újszerűre és ezáltal maradandóra sikerült

Fotó: Kiss Zoltán

Beczásy a Gyulai Várszínház saját bemutatójaként valósította meg produkcióját. Rendezései ismertek a formakereső alternatív performanszokról. Ugyan az eredeti, különben zseniálisan karikírozott darab szövegét Vecsei H. Miklósnak sikerült megfelelően dramatizálnia, a nézők jobbára elvesztek a klasszikus és modern színpadkép merész rendezői társításaiban. Aki nem ismerte az eredeti történetet, annak fel volt adva a lecke (szenvedő szerkezet), hogy megértse a szerzői szándék vízióit. A telt házas előadáson sok kisgyermek is helyet foglalt – köszönhetően a gyulai Arany 200 programsorozatnak, amely keretében 150 nagyszalontai diák és családtagjaik kaptak lehetőséget a darab megtekintésére. Nekik vélhetően még nehezebben ment a befogadás, némelyikük őszintén hangot is adott értetlenségének. A felkészültebb színházba járók ismerhették a történeti anekdotát, amely szerint a XVI. században Perényi, a Szapolyai János király pártjához tartozó főúr cigányokkal védelmeztette várát, Nagyidát a Habsburg király, Ferdinánd serege ellen. A cigányok diadalmaskodtak volna, ha nem kiabálják a visszavonuló németek után: szerencséjük, hogy elfogyott a puskapor. Ezt hallva a német vezér, Pucheim visszafordult, elfoglalta a várat és lenyakaztatta a cigányokat.

 

____Eredeti-P2080271.JPG

 

Fotó: Kiss Zoltán 

A csúf esetet már Petőfi is feldolgozta komikus eposzában, A helység kalapácsában (1844), Arany pedig más művében is szánt az anekdotának pár sort (Bolond Istók, II. ének – 1873: „S oly küzdelemre, mely világcsoda, / Kétségb’esett kacaj lőn Nagy-Ida.”) Ugyanakkor én nem tudtam kacagni a könnyen felhevülő, agóniába bocsátkozó Csóri cigányvajdán (Molnos András Csaba – akit nem mellesleg a legintenzívebben igénybe vett a darab, ezért minden elismerésem) sem, hiszen – talán helyesen – a mai magyar lélek és jellem karikatúrájaként fogtam fel. A komikus eposzban fellelhető valamennyi kelléket (segélykérés, seregszemle, haditanács, párbajok, csodás alvilágjárás stb.) nem sikerült dinamikusan bemutatni, a hangsúly inkább Csóri álmodozására, belső konfliktusára esett. Ám a túlzott allegorizáló szándék következtében a cigánysághoz hagyományosan kapcsolt motívumok (színes ruházat, ékszerek, beszédmód, tettlegesség, testiség, kántáló ima, könyörgés az Úrhoz, cimborálás az ördöggel, gondűző néptánc) szükségessége és értelme nem mutatkoztak meg egyértelműen, az persze kiderült, hogy az általában összetartó kisebbség igencsak széthúz, ha egy konc felett marakodnak. A vándorcigányok vezére hiába álmodott Cigányország felemelkedéséről és dicsőségéről, a csúf valóságban Nagyida várában rekedt a magyar védőktől elhagyatva (Gerendi Márton, a vár kuruc kapitánya is elmenekült – Kozma Gábor Viktor). Mit tehettek az örökké vidám cigányok? A vajdaválasztás után örömünnepet rendeztek, hiszen ehhez értettek a legjobban. Sorsukkal megbékélve várták az osztrák gyilok sújtását…

 

____Eredeti-P2080104.JPG

 

Fotó: Kiss Zoltán

Ugyanakkor azt éreztem, hogy nincs konkrét ellenfél, Csóri magában elmélkedik, monodrámát látok, a többiek (a cigány jósasszony, Rasdi néne / Dundi asszony / Éva – Sebestyén Erika – és a várvédő cigányok: Akasztó, Nyúlláb, Degesz, Vigyori, Kolop, Gyügyü, Pityke, Toportyán, Bugyi, Káka, Habók, Irha, Diridongó, Süsü, Juhgége, Hubi, Csucsuj, Csimaz, felváltva: Gaál Attila Csaba, Bélai Marcel) csak az ő dilemmáit hivatottak több oldalról megvilágítani, mint afféle belső hangok. Az Arany-kortársak még könnyen érthették az allegorikus célzásokat: a semmivé vált kincs a Kossuth-bankó; a győzni nem képes, így dühödten bosszút álló Puk vezér: Haynau; Csóri vajda pedig – „a nagy álmodó, / Ki maga alszik egy nemzet nevébe, / Álmában újabb, szebb hont alkotó” – maga Kossuth. A 21. század kortársai azonban csak kapkodhatták a fejüket, amikor a kerengőn helyet foglaló, fehérre mázolt arcú kar – akiket dicsérhetően javarészt gyulai színjátszókból verbuváltak – gregorián énekeit a selyemingben Aranyt reppelő cigányifjak szakítják meg. Amikor egy hatalmas vudubabának látszó totem gördül a színpad közepére, és kilép belőle egy „fekete ember” (talán az ördög?). Amikor a feleség békaember képében előlép a cethal gyomrából, és két tarajos, úszószemüveges fiúfejjel kígyózza körbe Csórit. Amikor római hadviseletben az alulöltözött katonák egy ekhós szekérrel flangálnak a színre, vagy éppen amikor a végső „csatában” megjelenik egy fej nélküli cigány és maga Puk (Kozma Gábor Viktor), két és fél méteresen, fejében több karddal. Kétségtelen, hogy a vígeposz feldolgozása újszerűre és ezáltal maradandóra sikerült, még ha a nézőtéren nem is mindig az eredeti szerzői szándékok érvényesültek. Talán maga Arany János kritikusként most tényleg azt írta volna a lapszéli jegyzetbe, amit egy soha be nem bizonyított városi legenda takar: „Gondolta a fene!”

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)