Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Pándy Galériában nyitott kiállítást a József Dezső Egyesület

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2017. május 08. 17:30
A Pándy Galériában nyitott kiállítást a József Dezső Egyesület
Ócsai László: a szakkör alkotói művészekké avanzsáltak
____Eredeti-DSCN8447.JPG

ócsai lászló az egyesület egyik tagjának festményét ajándékozta a tárlatot megnyitó alt norbertnek

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

A Pándy Galériában nyitott kiállítást a József Dezső Egyesület május 8-án. A tárlatot – melyen a szakkör szinte valamennyi tagja megmutatta műveit a közönségnek – Alt Norbert alpolgármester és Ócsai László, az egyesület elnöke nyitották meg.

– Mintha tegnap lettünk volna itt az előző kiállítás megnyitóján – kezdte köszöntőjét Alt Norbert. Az alpolgármester egy személyes élményét mesélte el, amikor pár héttel ezelőtt a gyermekei megkérdezték tőle, hogy ki teremtette meg az embert. A vélemények eltértek, de egy dolog biztos: az ember számos csodás dolog megalkotására képes, és kollektíven és egyénileg is az a célja, hogy megtalálja azt a teremtő erőt, amely mindenkiben benne van.

– Az ilyen alkotómunkák segítenek, hogy megtaláljuk ezt – mondta az alpolgármester, majd kitért arra, hogy ő maga is szokott alkotni, és idézett egy nemrég írt szövegéből.

Ócsai László kiemelte, hogy külön öröm számára, hogy Alt Norbert elfogadta a meghívást, hiszen nélküle nem is jöhetett volna létre az egyesület. Az elnök úgy gondolja, hogy bár nincsenek sokan a szakkörben, de ezáltal nagyon bensőséges hangulat jött létre a tagok között, és fontos, hogy mindenki egyet akar: a közös eredményt.

Az egyesület elnöke azt álmodta meg anno, hogy a gyulai művészetből a tudás és a tanulás erejével kiűzzék a giccset, ez pedig sikerült. Csak végig kell nézni a képeken, hogy lássuk: a szakkör alkotói művészekké avanzsáltak, képeik pedig igazi művészeti alkotások.

A tárlat megnyitóját Bokor Ildikó szavalata zárta, majd Ócsai László megajándékozta Alt Norbertet az egyesület egyik tagjának festményével az évek során nyújtott segítségért.

A kiállítást előreláthatólag a hónap végéig tekinthetnek meg az érdeklődők.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)