Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Valóra vált álmok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2024. június 13. 15:46
Valóra vált álmok
Vinczéné Sáró Erzsébetnek és Gesznerné Fehér Andreának nyílt kiállítása a Pándy-galériában

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Valóra vált álmok címmel nyílt kiállítása Vinczéné Sáró Erzsébetnek és Gesznerné Fehér Andreának június 13-án a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai tagintézményének Pándy-galériájában.

Hack Gabriella, a kórház humánpolitikai és titkársági osztályvezetője megnyitóbeszédében emlékeztetett: a két kiállítónak, mentornak és tanítványának, tavaly március után második alkalommal nyílt tárlata a Pándy-galériában.

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Elmondta: Vinczéné Sáró Erzsébet mintegy négy évtizeden át fizioterápiás asszisztensként segítette a kórházban a betegek felépülését, Gesznerné Fehér Andrea pedig diplomás ápolóként dolgozik a fekvőbeteg-ellátásban.

„Festményeik, grafikáik megelevenítik a tájat, a természeti jelenségeket és az emberek arcát, egyéniségükön, művészi látásmódjukon keresztül színek és formák szubjektív módon jelenítik meg környezetünket” – fejtette ki.

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

„A vízpartok, a hegyek, a napfény és a viharok, a virágok, az emberi arcok, köztük az alkotók önarcképei, az állatok, mind-mind emlékképeket, élményeket elevenítenek fel bennünk, megnyugtatnak, elgondolkodtatnak” – tette hozzá.

Hack Gabriella kiemelte: az alkotók műveik készítése során, a közönség pedig a képek személése közben léphet ki a mindennapi életéből. „Elfelejtjük gondjainkat, kikapcsolódunk, és a látottakból töltekezünk” – mondta.

A tárlat hétköznapokon 8 és 16 óra között tekinthető meg a kórház igazgatási épületében, ingyenesen. 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)