Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A József Dezső Alkotótábor Egyesület tagjainak nyílt új kiállítása

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.KULTÚRA • 2021. július 08. 16:00
A József Dezső Alkotótábor Egyesület tagjainak nyílt új kiállítása
Céljuk az amatőr művészet támogatása és fejlesztése

A József Dezső Alkotótábor Egyesület tagjainak nyílt kiállítása a gyulavári kastélyban július 7-én. A tárlat augusztus 7-ig tekinthető meg.

A József Dezső Alkotótábor Egyesület tagjainak nyílt kiállítása a gyulavári kastélyban

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Az esemény rövid köszöntővel indult. Harasztosné Tóth Mónika rendezvényszervező üdvözölte a kastélyban megjelenteket. Az szervezők nevében örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy vendégül láthatják az alkotókör tagjait, akiknek nem első alkalommal mutathatják be festményeiket.
– Az alkotások emelik a kastély színvonalát, Kohán György-termünk hangulatát. Reméljük, hogy a látogatónknak is örömére válik ez a tárlat. Az egyesület több mint 10 éve működik, céljuk az amatőr művészet támogatása és fejlesztése – mondta el.

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Marosán Róza, az egyesület elnöke lapunknak kérdésre elmondta, hogy a képek az elmúlt évben gyűltek össze, a világjárvány ideje alatt. 
– Húsz tagunk van, és legalább tizenöten rendszeresen együtt alkotunk a művelődési házban. Ez alkalommal tizenöt alkotó ötven képét hoztunk el – ismertette az egyesület elnöke. 
Lapunknak hozzátette: tavaly augusztusban ugyanitt már volt egy kiállításuk. A világjárvány ideje alatt a gyulai alkotók utcatárlatokat és közös, szabadtéri alkotódélutánokat szerveztek.
– Ennek lett az eredménye az, hogy jelenleg három tárlatunk is látható Gyulán: a gyulavári kastélyon kívül a könyvárban és az 1-es számú postán is megtekinthetők a képeink – mondta végezetül Marosán Róza.
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)