Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A piros vilmoskörtéből készült pálinka ízlett a legjobban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. április 29. 18:00
A piros vilmoskörtéből készült pálinka ízlett a legjobban
2017 legjobb kereskedelmi pálinkája a Szicsek Pálinkafőzdében készült

Április 29-én zajlott le a Brillante – 2017. keretében megrendezett Kereskedelmi Főzdék Pálinkaversenyének eredményhirdetése a gyulai városháza dísztermében. A Gyulai Pálinkafesztivál egyik legfontosabb megmérettetésére idén 17 kereskedelmi főzde nevezett összesen 158 mintával. 

A legjobb pálinkát a Szicsek Pálinkafőzde készítette idén 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett 

A délutáni esemény kezdetén János Hajnalka népdalénekes pálinkás dalokkal szórakoztatta a közönséget, majd dr. Görgényi Ernő polgármesteri köszöntőjét hallgathatták meg az egybegyűltek.

– A pálinka esetében különösen fontos felhívni a figyelmet a mértékletességre, melyhez a legjobb út az, ha valóban kultúrát teremtünk a fogyasztásához. Ehhez pedig önök, Magyarország legjobb főzdéinek tulajdonosai, képviselői, pálinkabírálói nyújthatják a legnagyobb segítséget, megtanítva az embereket arra, hogy milyen is az igazán jó minőségű párlat – emelte ki a városvezető.

Dr. Bikfalvi Istvánné dr. Hamza Kinga a zsűri elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a pálinka nagyon értékes ital, mely összetétel és aroma szempontjából a konyakot és a whiskyt is megelőzi. Hozzátette: előállítóinak feladata megismertetni mindenkivel a pálinka értékét itthon és külföldön egyaránt.

A számos arany, ezüst és bronz minősítés kiosztása után végül a fődíjas pálinka megnevezése következett. A Brillante – 2017. legjobb kereskedelmi pálinkája egy 2015-ös pirosvilmoskörte-pálinka lett, melyet a Szicsek Pálinkafőzde palackozott.

A Brillante – 2017. legjobb kereskedelmi főzdéje díját is átadták, melyet szintén a Szicsek Pálinkafőzde nyert el.

A Békés Megyei Önkormányzat felhívására Békés megyében működő kereskedelmi cégek nevezhettek a Békés Megye Pálinkája címre. A versenyen nyertes pálinkafőzde terméke egy éven keresztül viselheti a címet. A kategória fődíjasa, ahogy tavaly is, az Árpád Pálinka pirosvilmoskörte-pálinkája lett.

Az esemény a minősítések és a díjak kiosztása után közös koccintással zárult. 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)