Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Brillante néven hirdettek párlat- és pálinkaversenyt a fürdővárosban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Súr EnikőHÍREK • 2017. február 13. 13:00
Brillante néven hirdettek párlat- és pálinkaversenyt a fürdővárosban
Áprilisban újra Gyula lesz a pálinka fővárosa

A bérfőzetők és a magánfőzők mellett a kereskedelmi főzdék is részt vehetnek a 18. Gyulai Pálinkafesztivál keretében, Brillante néven meghirdetett párlat- és pálinkaversenyen. A szervezőktől megtudtuk: április 28–30. között a Magna Cum Laude, a Beatrice, az R-GO, a Kelemen Kabátban, valamint Kis Grófo, Péterfy Bori, Gáspár Laci és Rúzsa Magdi is fellép a várkertben.

____Eredeti-GYHRCSD_001.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Varga-Bora Tímea

Varga-Bora Tímea, a rendezvény egyik főszervezője lapunk megkeresésére elmondta: a három nap alatt 20-30 ezer embert várnak a helyszínre. Kiemelte: a rendezvényen mintegy húsz kiállító termékeit lehet megkóstolni.

A szervezők valamennyi korosztálynak kínálnak programokat: az élő koncertek mellett lesz néptáncbemutató, retrodiszkó, íjászverseny, kvízjáték és gyerekműsor. Mint megtudtuk, az első nap leglátványosabb eseményének a pálinkalovagrendek felvonulása ígérkezik, majd este a főváros kulcsának átadásával hivatalosan is megnyílik a fesztivál.

Varga-Bora Tímea arról is beszámolt, hogy idéntől újból nevezhetnek a kereskedelmi főzdék a rendezvény pálinkaversenyére. Elmondta: a szervezők nemcsak a kereskedelmi főzdék magas színvonalú munkáját kívánják elismerni a versennyel, hanem a kulturált pálinkafogyasztást és a pálinkát mint hungarikumot is népszerűsíteni szeretnék.  

A versenyt a Magyarországon működő kereskedelmi főzdék körében írták ki. Nevezni a törvényi előírások szerint pálinkának minősülő készítményekkel lehet, melyek eredetét, adózott voltát törvényesen igazolni kell.

A beérkező mintákat a szakértő zsűri nyilvánosan bírálja el, külön pontozzák majd az illat és az íz tisztaságát, karakterét, valamint a harmóniát. Díjazzák majd a legjobb pálinkát és a legjobb kereskedelmi főzdét, emellett champion, azaz kategóriagyőztest is hirdetnek, illetve arany, ezüst és bronz minősítéseket is kiosztanak a szervezők. Az ítészek minden mintáról szöveges értékelést készítenek, melyet a nevezők is megkapnak. 

Szintén újdonság, hogy bérfőzetők és magánfőzők párlatversenyét a szervezők nemzetközivé bővítették, így a határon túlról is fogadnak mintákat. Varga-Bora Tímea érdeklődésünkre kifejtette: a bér- és magánfőzőktől tavaly csaknem 350 minta érkezett, idén azonban ennél is többre számítanak. Nevezni mindkét kategóriában március 26-ig lehet.

A Bérfőzetők és Magánfőzők Nemzetközi Párlatversenyének díjait a várkertben adják át, a Kereskedelmi Főzdék Pálinkaversenyének ünnepélyes eredményhirdetését pedig a gyulai városháza dísztermében tartják április 29-én.

A fesztiválra a napijegy, illetve a bérlet elővételben is megvásárolható a tixa.hu oldalon. 

 


 

Gyula, várkert

2017. április 28., péntek

Kapunyitás: 14.00, belépőjegyek érvényesítésének kezdete: 14.00

14.00 Nyit a várkert

15.00 Pálinkalovagrendek vonulása a Százéves cukrászdától a várkertig

17.00 Karthago élő koncert

19.30 Hivatalos megnyitó – a főváros kulcsának átadása

20.00 Magna Cum Laude élő koncert

23.00 Nagy Feró és a Beatrice élő koncert

00.30 Retrodiszkó DJ Oszival

 

2017. április 29., szombat

Kapunyitás: 10.00, belépőjegyek érvényesítésének kezdete: 10.00

12.00 A Körös Táncegyüttes és a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tanszakának műsora

13.00 Kis Grófo-koncert

13.30 Brillante 2017. – A Kereskedelmi Főzdék Pálinkaversenyének eredményhirdetése a városháza dísztermében

14.00 A Körös Táncegyüttes és a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tanszakának műsora

15.00 Jolly & Suzy-koncert

16.30 Brillante 2017. – A Bérfőzetők és Magánfőzők Nemzetközi Párlatversenyének eredményhirdetése

19.00 Szikora Róbert és az R-GO élő koncert

21.30 Péterfy Bori & Love Band élő koncert

23.00 Retrodiszkó DJ Kovács Józsival

 

2017. április 30., vasárnap

Kapunyitás: 10.00, belépőjegyek érvényesítésének kezdete: 10.00

10.30 Pálinka Kupa – Regionális Íjászverseny

10.30 Játékos kvízműsor Gyula nevezetességeiről Mészáros Ilona tanárnő vezetésével és Mikus Éva kiváló polgár támogatásával

11.00 A Kolompos együttes műsora

13.00 A Fülemüle zenekar gyermekműsora

14.00 Gáspár Laci-koncert

17.00 Kelemen Kabátban élő koncert

20.00 Rúzsa Magdi élő koncert

21.30 Antovszki Band

GYULAI HÍRLAP • 2017. február 13. 13:00
Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)