Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Együtt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Hermanovszki Itala • PUBLICISZTIKA • 2016. december 26. 16:35
Együtt
Hermanovszki Itala írása
____Eredeti-hermanovszki_2.jpg

Hermanovszki Itala 

Fotó: Gyulai Hírlap

HERMANOVSZKI ITALA

Együtt

Olyan jó meleg van. Nagyot nyújtózom a kandalló alatti kis lyukban. Az én titkos búvóhelyem. Ásítva a hátamra fordulok, lehunyt szemekkel élvezem a birodalmam nyújtotta élvezeteket. Ki sem másznék innen soha, ha a hasam nem húzna ki. Laposakat pislogva nézek körbe a lakásban. Ott van szépen a helyén a trónom. Friss alom is van benne, épp, ahogy szeretem. A sarokban egy aprócska, fényesen ragyogó fenyőfa világítja meg a helyiséget. Semmi több. A nagy, ezüstösen csillogó golyók felhívják magukra a figyelmemet. Mintha két kis villódzó szempárral néznék farkasszemet, amely játékra invitál. Nem, most nem megyek, tele van a pocakom.

Odakint farkasordító hideg van, a vadászterületeimet szinte teljesen elnyelte a fehér lepel. Maga a megtestesült nyugalom borítja a kis világomat.

Hátrahajtott fejjel veszem szemügyre az én egyetlen gazdámat. Mamó mindig papónak hívta. A sötétben ül, nyüszögve szipog. Lassan feltápászkodom a helyemről, újra kidomborítom a hátam, majd megrázom a bundám. Rögtön elszáll a pillanatnyi kényelmem. Papó nagyon szomorú. Sír. Sokat sír. Neki is hiányzik mamó. Mamó eltűnt. Nem tudom, miért vagy hová. Ketten maradtunk papóval, mégis egyedül akar lenni mindig. Én nem hagyom neki. Kimászom a kuckómból, rögtön a lábához szaladok. Leülök előtte, tágra nyílt szemekkel nézek fel rá, nagyot nyávogva próbálom felhívni magamra a figyelmét. Könnyes szemekkel pillant le rám, mély sóhajjal felvesz az ölébe.

– Szia, kicsi lány – suttogja halk, rekedtes hangon. – Neked is hiányzik mamó, igaz?

Egy újabb nyávogást követőn felugrom a mellkasára, a fejemet a nyakához dörgölöm. Igen, hiányzik mamó, de téged is nagyon szeretlek. Nem hagylak egyedül.

– Istenem, mi lenne velem nélküled? Elcsuklik a hangja, pillanatok alatt zokogásban tör ki. Dorombolva bújok hozzá, ahogy csak bírok, próbálok feljebb mászni a nyakához, dörgölőzöm, hogy érezze, mellette vagyok. Mindkét kezével ölel magához, a fejét az enyémen pihenteti. Lehunyt szemekkel dorombolok neki. Érzem, hogy jót tesz. Már nem rázkódnak a vállai, mégis szorosan tart, mintha attól félne, én is elmegyek. Ne félj, papó, ilyen sosem történhet meg!

Lassan veszi a levegőt, a szuszogása egyenletes. Felpillantok rá, halkan nyávogok kicsit, majd visszafekszem a karjaiba. Elaludt. Újra nyugalom árasztja el a szobát. A fenyőfa lágyan szórja fénycsóváit a szoba minden zugába. Én is kezdek laposakat pislogni, viszont valami nem kerüli el a figyelmemet. Papó vállán egy fehér fényfolt jelenik meg. Most eltűnt. Most megint visszajött. Most megint eltűnt. Mamó mindig ott simogatta meg az öreget, mikor elaludt a karosszékében. Látod, papó, együtt vagyunk! Amíg ki nem alszanak a fények, mamó vigyáz ránk.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)