Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Építő jellegű beszélgetést folytatott a gyulai diákönkormányzat és a városvezetés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. HÍREK • 2016. november 30. 12:00
Építő jellegű beszélgetést folytatott a gyulai diákönkormányzat és a városvezetés
A forgalom, a menza, a helyi buszjáratok és a városi környezet is téma volt az ülésen
Szakmai egyeztetésre gyűltek össze a városi diákönkormányzat tagjai és Gyula város vezetésének képviselői november 29-én este a Gyulai Ifjúsági Központban. A diákok több fontos dologban is kikérték vendégeik véleményét, és kérték a város segítségét.
____Eredeti-P1120507.JPG

A fiatalok javaslatait Vahl Szabina ismertetett a jelenlévőkkel

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A városi ifjúság kis kuckójában terített asztallal várták a meghívottakat. A város részéről megtisztelte a diákokat jelenlétével dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Kónya István, Gyula város alpolgármestere, Becsyné dr. Szabó Márta címzetes főjegyző és Sós Judit, Gyula város szociálpolitikai és gazdaságfejlesztési osztályának vezetője.

A beszélgetést, a diákoknál szokásos módon, bemutatkozással kezdték a megjelentek, ahol az is kiderült, hogy kinek milyen színű a fogkeféje. A fiatalok három témakörben tettek javaslatot, amelyeket Vahl Szabina ismertetett a jelenlévőkkel. A témafelosztás a közlekedés, a menza és a környezet hármasára épített, amelyeken belül terítékre került például a lámpák vagy táblák kihelyezése a veszélyeztetett útszakaszokon vagy a kerekesszékes emberek közlekedésének segítése is. De újra felröppent a menza, menzai higiénia örökös problémája is, és a városi környezet szépítése.

A diákok szépen felépített előterjesztéséire a város képviselői azonnal válaszoltak, és ha tehették közösen vitatták meg a lehetséges lépéseket. Szó volt még Bencze Grétának, a diákönkormányzat alelnökének a Független Diákparlamentben vállalt szerepéről is, amely hatalmas lépés a gyulai fiatalság számára. A szót Pál Beáta, diák-alpolgármester és Hemző Csenge, a diákönkormányzat alelnöke vitte, de interaktív beszélgetés lévén bárki, bármikor becsatlakozhatott a beszélgetésbe. A fiatalok Szabó Enikő szakmai vezető segítségével egy költségvetési tervezetet is átadtak vendégeiknek, akik láthatóan nagyon élvezték a fiatalokkal eltöltött kommunikatív estét.

– A diákönkormányzat megpróbál minél jobban könnyíteni a diákok mindennapjain, azért hívtuk meg a város vezetőit, hogy egyeztessünk a felmerülő igényekről, ötletekről és problémákról. Személy szerint arra szeretném fektetni a hangsúlyt, hogy a városi diákság minél jobban beleszólhasson a város, a diákokat és a fiatalokat érintő döntéseibe – nyilatkozta lapunknak Kurta Norbert, a diákönkormányzat elnöke.

– Több héten keresztül figyeltem a felhívást. Megírtam a kampányszövegemet, de nem mertem jelentkezni, mert kevésnek gondoltam magam ehhez a feladathoz. Végül a határidő lejárta előtt 15 perccel küldtem el. Azért jelentkeztem, mert már kiskorom óta szívügyem a fiatalság kérdése. Gyulát és a gyulai iskolákat képviselem a plenáris üléseken. A munkánk egy évre szól, de a mandátumunk lejárta után is foglalkozhatunk a Független Diákparlamenttel. Megalakultak a bizottságok, és javaslatcsomagot állítunk össze, melyet a tavaszi plenáris ülésen fognak elfogadni vagy elutasítani a képviselők, és ha elfogadják, akkor egy nagy javaslatcsomagot küldünk tovább a minisztériumnak – elemezte szerepvállalását Bencze Gréta alelnök.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)