nszk és érintés i.
Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs
Ez évben a kéz és az érintés álltak a központban. Az értelmezésben mindenki szabad kezet és anyagi keretet kapott, ahogyan ezt korábban megtapasztaltuk. Egyetlen kívánság volt a plakátkiírásban, hogy legyen sör. Egyedül Bagyinszki Zoltán fotográfus teljesítette az elvárást, hiszen hirtelen ötlettő vezérelve rendelt a helyszínre 20 pohár sört, miközben illusztrálta, hogy a tálcát kezek érintik, a tálcán sör található, a sört ezután kezek fogják meg, így a kör bezárult. Egy remek ötlet mindig felüdülést okoz, de jelen esetben lehűlést is eredményezett a kilátogatóknak. Az eseményt diákok is figyelemmel kísérték a túlpartról, és furcsán tekintettek rá a sört felszolgálók is. Egy bizonyos, a meghökkenés idén sem maradt el.
Andruska Anna művésztanár, Oláh Szabolcs és Séllei József a landart műfaját használták a témaértelmezéshez. A gimnázium énektermének külső fala mellett – ahol az ablakokban tükröződött a közönség – elhelyezett síkképernyős televízióban csodálhattunk meg egy rövid videót. A film egy pár szalmakéz-formából való felébredése után egy vízre bocsátott szalmakéz történetét mutatta be, amelyet sárga virágok szegélyeznek. A kéz lassan elégett a vízen, eloszlott, megszűnt létezni. A tűz-víz komplementer, egy párkapcsolat tragédiája igen erősen jelen volt az „alkotásban”. A lemenő nap fénye még jobban kihozta a színeket, amelyet csak fokozott a kisfilmben felcsendülő zenehatás, amelyet az Illúzió zéró zenekar szolgáltatott.
NSZK ÉS ÉRINTÉS II.
Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs
A művészeti találkozót – amennyiben egyáltalán lehet kategóriát felállítani az eseményre – a 3T csoport tagjainak performansza teszi mindig feledhetetlenné. Kukár István, Novák Attila és Szuhaj György „vizuálpedagógiai közmunkások”, azaz képzőművész-tanárok, azaz az „NSZK” ezúttal is komoly szellemi kihívást támasztott a közönségnek az értelmezés terén. A három művészmuskétás fekete ruhában, összekötözve jelent meg három asztal mögött. A bal szélsőn rajzlap és szénceruzák (Novák), a középsőn három műanyag pohár és egy kancsó víz (Szuhaj), a jobb szélsőn pedig egy tál alma (Kukár) voltak láthatóak. A három férfi először nyugodtan, majd egyre kétségbeesettebben próbálta megvalósítani a mindennapi élet legtermészetesebbnek tűnő tevékenységeit: rajzolás, ivás és evés. Rá kellett döbbenünk, hogy kezek nélkül mindez nagyon nehéz. Talán az első üzenet, amelyet megfejthettünk: végtagok híján ellehetetlenülhet az élet, és lehet, hogy egységben az erő. Rendezői balról indulva, egymás után kapcsolódtak be a másik munkálkodásába. Végül hárman majszoltak egyetlen almát. Miután a közösség ereje a szabadulásukat eredményezte, hiszen egymás köteleit is sikerült kioldani, az Élővíz-parton felállított, bambuszrúdra erősítette kézfejeikért mentek (kék, piros és sárga színben), amelyek maguk is egy kézből nőttek ki. Itt talán azt az üzenetet fordíthattuk le, hogy ugyan visszakapták a kezeiket, de az eltorzultan nagy végtagokkal ugyanolyan suták maradtak. A tehetetlen próbálkozásokat, hogy visszajuttassák az asztalokra a levert tárgyakat, ismét az egymást megsegítés ereje mozdította a megoldás felé. Persze sokat segített olykor Kukár Csenge biztatása: „Hajrá, Papó!”. A gyermeki ártatlanság versenynek vélte a három mester Toldi erejét kívánó, látszólagos idétlenkedését. A diszharmonikus hanghatásokkal kísért performansz végére a kezek kinyúltak a közönségért és beterelték azt egy nagy, közös karámba, amelyet éppen a karokkal alakítottak ki. A kör itt is bezárult.
A harmadik üzenet megerősítette: az ember önmagában tehetetlen, a közösségben van az erő, az mindig győz!
NSZK ÉS ÉRINTÉS III.
Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs
