Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Trill Zsolt, ha kell, a Csónakázó-tóban is megmártózik

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Csomós ÉvaINTERJÚ • 2016. augusztus 03. 18:30
Trill Zsolt, ha kell, a Csónakázó-tóban is megmártózik
A színművész szerint pillanatoktól függ, hogy kivel, merre tartunk
Trill Zsolt ma az egyik legsokoldalúbb és legizgalmasabb hazai színművész, kinek tehetségét a közönség szeretete mellett számos szakmai elismerés is igazolja. Ráadásul nehéz lenne még egy olyan színészt találni, aki többet játszott volna Gyulán nála, hisz közel 20 éve jár nyaranta városunkba. Hol a beregszásziakkal, hol a debreceniekkel vagy épp a Nemzeti Színházzal látható Vidnyánszky Attila rendezéseiben. Ezúttal is, csak immár az ifjabbikéban öltötte magára III. Richárd szerepét.
____Eredeti-kastelycseveges_107.jpg

Trill Zsolt a gyulai Almásy-kastélyban mesélt magáról 

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor 

A Gyulai Várszínházban játszott III. Richárd bemutatója kapcsán tartott sajtótájékoztató végén úgy illant el, hogy még csak bemutatkozni sem volt mód, tudatni, hogy pár nap múlva a közönség előtt mi beszélgetünk majd, ami annak várakozását némiképp beárnyékolta. Köztudott róla, hogy interjút csak módjával ad, és bár nem vallja magát túlzottan filozofikus beállítottságúnak, szavainak mindig súlya van. Július 15-én a Nyáresti csevej című műsorra azonban végtelenül kedves, szerény és bevallása szerint nagyon fáradt művészként érkezett a kastélyba, amitől borúfelhő már csak az égen maradt, ezért a terasz helyett a kávézóban kezdtük el felidézni a múltat.

Névjegy:

Trill Zsolt (1972)

A mintegy ezer lelkes Sárosorosziból (Ukrajna) származó Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész a Kijevi Színművészeti Főiskola elvégzése után a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Színház egyik megalapítója lett, ahonnan Debrecenbe (2006–2013), majd onnan a Nemzeti Színházba követte állandó rendezőjét, Vidnyászky Attilát. Színpadon és filmen egyaránt hatalmas energiával játszik, művészetét számos rangos állami és szakmai díjjal ismerték el. Több mint 20 éve a színpadon és a magánéletben is Szűcs Nelli színésznő társa, akivel két gyermeket nevelnek.

– A beregszásziakkal szerintem mi voltunk itt a legtöbbet. A vár minden szegletében játszottam már, a felújítás idején pedig mögötte, amikor a debreceni színházzal jártunk itt, még a tóban is megmártóztam, hogy a vadonatúj jelmezemnek azzal adjam meg a patináját. Remélem, hogy még azóta sem mosták ki. Nagyon szeretem a nyári színházat, mert tele van meglepetéssel és kockázattal, és innen igazán szép nyerni. Megtudni, hogy eső esetén kivárják-e a nézők a később kezdést, van-e türelmük, nekünk van-e türelmünk, nem engedünk-e ki, mert ha beállunk egy fél 9-es kezdésre, és az csak 10-kor lesz, az már nem ugyanaz. Ez mindenkit próbára tesz.

– Játék szempontjából mennyire megfelelő a vár?

– Jó az akusztikája, de számít, hogy mit játszik benne az ember. Engem nagyon inspirál, mindig megmozgatja a fantáziámat. Abszolút pozitív tér, mert van olyan, amivel nem tudok mit kezdeni, de itt mindig jó kisugárzást érzek, szerintem azért is, mert régóta van benne színház, és annak a munkának az energiája, amit 50 évvel ezelőtt itt elkezdtek, az érződik, és mi is tudjuk használni.

– Miként működik benne a Richárd?

– Még nehéz róla beszélni, mert még érzem benne a hiányosságokat, de ehhez azt is hozzá kell tennem, hogy én másképp érzem, mint amilyennek a néző látja.

– A darab ezúttal a fiatalok látásmódját helyezi a középpontba, és rendezőként is ezúttal ifj. Vidnyánszky Attila jegyzi. Merőben más munkamódszerekkel dolgozik, mint az édesapja?

– Próbálom megérteni őket, mert együtt vagyunk fent a színpadon, de ezek a fiatalok úgy jönnek, mint a gőzmozdony, ami persze normális, hisz huszonévesen ki ne akarná széttépni a világot?! Nagyon izgalmas köztük lenni, sokkal szabadabbak, másképp látnak, másképp szeretnének megoldani helyzeteket, és lehet, hogy ez meg sem fogalmazódik bennük. Azt hangsúlyozzák, hogy szemléletváltásra lenne szükség, bizonyos dolgokat meg kellene tudni bocsátani egymásnak, miközben ott vannak ezek a Richárdok, és hangsúlyozom, hogy mindannyiunkban benne van a Richárd. Mert ugyan mindannyian törekszünk a békére, a barátságra, az egymás mellett élésre, de nem tudok elmenni amellett, hogy innen ezer kilométerre kőkemény háború dúl, és persze lehet azt mondani, hogy béke, szeretet és barátság, miközben ez történik. Ezt próbálja meg egy 22 éves kölyök a maga módján megfogalmazni, mint ahogy én is próbálom felfogni és helyére tenni a dolgokat. Ezért is van, hogy Richárd bizonyos helyeken leveti a szerepet, leveszi a púpját, nincs rá szüksége. Az egyik üzenet az, hogy próbáljunk meg egy kicsit őszinték lenni. Mert nagyon lényeges, hogy a személyiségeknek az életünkben milyen a szerepük. Pillanatoktól függ, hogy kivel, merre tartunk, hogy valaki az adott pillanatot hogy tudja megragadni, és viszi-e magával az embereket, vagy éppen eltaszítja őket? Nekem az is fontos, hogy mindebben legyen erő. A jóhoz is hihetetlen energiát kell kifejteni, a rosszhoz is, de az könnyebben megy. De ahhoz, hogy a jó felé toljuk magunkat vagy egymást, hihetetlen energia kell.

– Épp ettől függ az egész, nem? A hatástól, a hatni tudás csodájától. Ez indította erre a pályára is.

– Kisorosziban, ahol a gyerekkoromat töltöttem, jóléti társadalomban éltünk. Nem volt semmink, de kenyere volt mindenkinek, limonádét lehetett venni, mindenkinek volt munkája, és ezer ember megvolt egymással, nem volt nagy gyűlölködés. Mindig megünnepeltük az ünnepeket, az iskolával műsort adtunk a falu klubjában. Az egyik unokatestvérem az osztálytársam volt, az egyik ilyen előadott mesében ő játszotta a királynőt, aki szerepe szerint elájult, és én ott valamit csináltam, amitől azt láttam, hogy ő ájultában is a nevetéstől remegő testtel fekszik a színpadon. Ez nekem nagyon megtetszett, mert ezt a hatást valamivel én váltottam ki belőle. Azóta is azt keresem, hogy mi az, amivel tudunk hatni egymásra. Számomra ezek a legfontosabbak. Ezért itt az ősbemutató is tele volt lutrival, nem tudtuk, hogy mi hogy fog hatni a nézőkre, akik szintén hoztak magukkal valamit, és ezt a kétféle hatást kezdtük el az előadás során összedolgozni.

– Ilyenkor lehet még jelentős változtatásokat végezni?

– A III. Richárd esetében a második előadás már 15 perccel rövidebb lett az előzőnél. Márciusban Brecht Galilei életét csináltuk Zsótér Sándorral, ott a premierről a második előadást egészen át lehetett hangolni, de nagyon kellett hozzá koncentrálni. Egy előadás nagyon sokat tud adni, de ez most még többet vesz el belőlem. Most mindannyian rettenetesen el vagyunk fáradva.

– A játék közbeni koncentráció során minden pillanatban uralja a szerepet, vagy időnként elmerülhet benne?

– Kontroll nélkül nem lehet csinálni, még a legvadabbnak tűnő pillanatokban sem. Amikor azonban belejön hozzá valami plusz, akkor van egy hihetetlenül csodálatos pillanat, amiről nem tudok beszélni, mert azokért érdemes játszani. Meg se tudom fogalmazni. Valami melegség elönti a tested, és akkor egy pillanatra elhiszed, hogy te vagy, és hogy a néző is azt látja és érzi amit te, és aztán annyi, el is múlik.

– Másnap pedig mindent újra kell kezdeni.

– A mi világunkban ez a legszörnyűbb. Ha véletlenül valami megszületik, másnapra az már nem érvényes. Nincs biztos pont. Mert ha valami tegnap sikerül, ma pedig ugyanúgy próbálod, és nem érted, hogy miért nem lesz ugyanaz a hatás belőle. Amikor az orosz rendezővel, Rizsakovval dolgoztam, folyamatosan arra kért bennünket, hogy provokáljuk egymást, mert akkor új dolgok történnek, ami iszonyatosan fontos.

– A színpadon él igazán a színész?

– A színpadon valahogy bátrabb és szabadabb az ember, az előadás ideje alatt él igazán, semmi más nem annyira érdekes, mint az ott töltött időszak. Csak ahogy az ember öregszik, egyre inkább felvetődik benne az a kérdés is, hogy van-e értelme? Azt érzem, hogy csodálatos dolog, csak közben elmúlik, nem tudom kézzel megfogni, öregszem, sok mindent nem tudok megcsinálni, amit kérnek tőlem, mert képtelen vagyok rá. De lehet, hogy most csak ilyen életszakaszban vagyok, hogy ezek a kérdések foglalkoztatnak. Ugyanakkor a művészi megfoghatatlansága mellett ez egy szakma is, ami megköveteli a figyelmet és a fegyelmet, mert a színpadra akkor is ki kell menni, ha épp fáradt vagyok vagy nincs hozzá kedvem, ha megszületik vagy ha meghal valaki, a szerepem szerint nekem el kell jutnom valahonnan valahova, másnap pedig kezdeni mindent elölről.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)