Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Aki a szívével lát: Misinkó Katalinnak nyílt kiállítása a gyulai Pándy Galériában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2016. március 12. 15:00
Aki a szívével lát: Misinkó Katalinnak nyílt kiállítása a gyulai Pándy Galériában
Az alkotó panteista szemléletű képei a természetet örökítik meg
Misinkó Katalin képeiből nyílt kiállítás március 10-én a Pándy Galériában. A fiatal alkotó munkáit a természet ihlette, rajzain az érintetlen, idilli tájat és a vadvilágot örökíti meg.
____Eredeti-misinko_katalin.jpg

Misinkó Katalin. Képünk egy korábbi tárlaton készült 

Fotó: Gyulai Hírlap

Fodor György, Gyulai Magyar–Japán Kulturális Egyesület elnöke a tárlat megnyitóján felidézte: Misinkó Katalin harmadik alkalommal mutatja meg a nagyközönségnek panteista felfogású képeit. Az alkotó azonban nem csak a távol-keleti kultúra természetközeli szemléletében jártas, az íjászatot is magas szinten űzi – derült ki a beszédből.

Fodor György kiemelte: bár Misinkó Katalin viszonylag kevés színt használ grafikáin és pasztellképein, mégis képes megidézni az ezerszínű természet eredeti hangulatát.

–  Árnyalatai, tónusai, a formák hitelessége és az állatok szemeiben megjelenő fény varázsa arra engednek következtetni, hogy a szíve mélyén mérhetetlen szeretet és tisztelet rejtőzik benne a természeti környezete, az érintetlen világsarkok iránt a papírra szánt csodák megfogalmazásakor – fogalmazott az elnök.

Mint kifejtette, Misinkó Katalin olyan alkotó, aki a szívével lát, és a természettől kapott tehetségével visszaadja lelkünknek a természetet.

A kiállítás április 6-ig látható a gyulai kórház igazgatási épületében.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)