Gajai Ágnes a gyulai várszínház kamaratermében keltette életre a sanzon királynőjét
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Épp ezért emlékeznek meg mindenfelé az Edith Piaf néven világhírűvé vált, 1915. december 19-én Párizsban született Édith Giovanna Gassion francia sanzonszerző énekesnőről, színésznőről, hogy életben tartsák halhatatlanságát, bizonyítsák létezése és mondandója örök jogosultságát.
Gyulán december 7-én a Gyulai Várszínház kamaratermében a nagyváradi Szigligeti Színház Gajai Ágnes „Edith Piaf et Agnes” címet viselő zenés vendégjátékával tisztelgett a művésznő emléke előtt. A produkcióra várakozással telt meg a nézőtér, hisz az életút megismerése mellett Piaf slágereinek felcsendülési lehetősége is a levegőben volt.
A Piafot alakító Gajai Ágnes színésznő egy széken, a nézőtérnek háttal ülve, cigarettázás közben kezd bele az egykori világhíresség élettörténetének megismertetésébe. A szinte minden díszletet nélkülöző és mindössze néhány kelléket igénybe vevő történetmesélésnek többnyire Piaf tágas lakása ad otthont, melyben a világhírű, bohém díva még hosszú évek elteltével is úgy él, mintha épp csak táborozna valahol.
Hamar kiderül, nem a külsőségek híve, fellépésein is többnyire ugyanazt a fekete kis egyenruháját viseli, mert nem szeretné, hogy öltözete dalairól elterelje a nézők figyelmét. Gajai Ágnes öltözete is talpig fekete, ám stílusában Piafétól merőben eltérő, és személyisége is egészen más. Piafként, annak lakásában, mégis a közönséget megszólítva – olykor a nézőtérre is lesétálva – adja elő a sanzonkirálynő történeteit. Aztán a mikrofonhoz perdül, és – az előadás során túlnyomórészt a sanzont részesítve előnyben – sorra énekli Piaf világhírű dalait.
Fokozatosan bontakozik ki a díva művészete és kalandokkal, gyötrelmekkel nehezített élete. Piaf nehezen megragadható személyiség. Törékeny lénye, jelentéktelen külseje (a franciául verebet jelentő Piaf nevet is ezért adták neki) nem vonja el a figyelmet örökérvényű sanzonjairól. Őt igazán elegendő hallgatni, hisz tekintete, fénysugarat visszaverő homloka és éneklés közben gesztikuláló kezei mind dallá válnak, dalai pedig túllépve a hangokon (zenén éppúgy, mint a szavakon), mindenki személyes története lesz, megélt vagy épp lemondott, gyötrőn vádaskodó vagy épp megbékélt lehetőségei. Vágyak, remények, pusztító örvény, lelkeket felkavaró szél. Mint a fuldokló-vergődő, aztán mégis szárnyra kapó, énekével hódító fülemüle éneke. Piaf maga is dallá vált éneklés közben.
Ezért is merész vállalkozás Piaffá válni, megérteni és lényegiségét visszaadva énekelni dalait. Épp ilyen nehéz az egyszemélyes előadás is. Igazi élet-halál játék. Védőháló nélküli ugrás. Olyan terep, ahol csakis önmagára számíthat az ember, és ha nem kapja el rögtön a legelején a megfelelő hangot és ritmust, később már csak kínnal-keservvel lesz módja megtalálni.
Gajai Ágnes két éve bújik időről időre Édith Piaf bőrébe, hogy sanzonait énekelve tartsa életben az épp száz éve született művésznő emlékezetét.
