az érdeklődőknek liska andrás főmuzeológus tartott beszámolót a legfrisebb kutatások eredményeiről
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Képanyaggal gazdagon illusztrált előadásában kifejtette, hogy a II. világháborút követő időszakban a gyulai vár nagyon leromlott állapotban volt, abban azonban mindenki egyetértett, hogy a pusztulástól meg kell menteni, de senkinek nem volt tapasztalata a síkvidéki várak régészeti feltárásában. Az 1950-es évek a régészeti kutatásokról és a felújítási munkálatokról szóltak, abban az időszakban határozták meg a jelenlegi terepszint kialakítását is. A vármúzeum 1964-ben nyílt meg először, legendás kiállítását messze földön emlegették, ám az akkori elhibázott konstrukcióval végrehajtott felújítás miatt az épület állapota újra leromlott, így a ’80-as évek végén be kellett zárni; az egészen a kétezres évek elejéig tartó felújítás ideje alatt pedig a szakemberek újabb ásatásokat folytathattak, főként a téglavár környékét célozva, de a teljes palánkvár kutatása az idei évig nem történt meg.
A 2015 tavaszán és őszén lévő feltárást megelőzően a régészek olyan geológiai, földtani kutatásokat végeztek (archeomágneses, georadaros talajellenállás-mérés, talajfúrás stb.) melyek eredményei hozzásegítette őket ahhoz, hogy konkrét területeket jelölhessenek ki a tényleges ásáshoz.
A tavaszi (márciustól júniusig) és őszi (szeptemberben és október elején) feltárási idény során a régészek korábban nem ismeretes információkhoz jutottak.
– Nagy szerencse, hogy a terület az idők során mindvégig beépítetlen maradt, így ma is remekül hozzáférhető és kutatható – mondta el a Gyulai Hírlap érdeklődésére Liska András régész. – Az idei ásatás a palánkvárnak azokat a területeit célozta, amikről eddig keveset tudtunk. Ismertük a kiterjedését, de nem tudtuk, hogy milyen szélesek a palánkfalak, nem ismertük a bástyáknak a pontos kiterjedését, a török torony melletti palánkszakaszról egyáltalán nem voltak információk, ezeken a területeken volt szükség régészeti feltárásra. A magnetométeres vizsgálatok jól használható anomáliákat mutattak, georadarral a rendezvénytér területét vizsgáltuk, ami megadta a kastély és a vár közötti vizesárok pontos meghatározását, a fúrásokkal pedig azokat a részeket kutattuk, ahol egyáltalán nem lehetett ásni. Mostanra pontosan tudjuk a palánkfal szerkezetét és szélességét, pontosan tudjuk a bástyák elhelyezkedését, kiterjedését és az 1566-os ostrom jelentőségéről is sok plusz információt tudtunk meg.
Az idei feltárás során olyan leletek is előkerültek, melyek a jövőben a múzeum kiállítási anyagát gazdagíthatják. Így az a rendezvénytérről előkerült ólombulla is, ami az Angliából ide érkező posztó hitelesítő bélyegzője volt, és 1558–1566 között kerülhetett ide. De több, az 1600-as évekből maradt cölöp is, melyek a törökök által karban tartott palánkvár részei, de a régészek beégett cölöpök kormos nyomaira, valamint a föld felszíne alatt 250–280 cm-re az azokat beburkoló rőzseborítás nyomaira rőzse is rábukkantak. Az egyik ilyen 40 cm átmérőjű cölöp kiemelésekor a talajvíz feltörése gátolta a körbeásást, ezért acélsodronnyal körbeburkolták és egy munkagéppel próbálták, ami egészen addig erőlködött, míg a markoló külső élén lévő nagy vaskampó el nem tört. – A törökök ezért nem foglalkoztak a faanyag kinyerésével, mert ezt se emberi, se gépi erővel nem lehet kiemelni – nyomatékosította Liska András.
Érdekességként említendő, hogy a mai rendezvénytér területén egy 15 méter széles, 5 méter mély várárok húzódott, melynek ma már pontos helye is ismeretes, valamint hogy a külső vár falára épült Almássy-kastély Kossuth utca felőli tornya 17. az alföldön, de talán az országban is az egyedüli olyan török építmény, ami nem szakrális jellegű, hanem védelmi funkcióval bíró épület.
Mindezek tudományos alapot biztosítanak ahhoz, hogy a későbbiekben a vár környékének teljes rekonstrukciója elkészülhessen, és ne csak a téglavár legyen bemutatható, hanem az azt körülvevő teljes erődítési rendszer. A korabeli állapotot az előadás végén bemutatott 3D-s megjelenítés tette igazán szemléletessé.
