Flanagan Collective: próza, ének, zene, tánc, mozgás
Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs
Ugyanis pont így kezdődött a York Theatre Royal előadása július 10-én a Gyulai Várszínház kamaratermében, ahol egy kettős kereszt alakú színtér szolgált Shakespeare talán legnépszerűbb darabjának előadására. Harsány hepajjal indult a szextett játéka, és a közönség testközelből tapasztalhatta meg a lármás házibuli-hangulatot, sőt, személyesen meghívókat is kapott a Capulet házban zajló bálba – persze, csak, ha nem a Montague család sarja.
Míg az Erzsébet-korabeli Angliában csakis férfiak játszhattak, most a gyengébbik nem revánsot vett: az Angliából érkező Flanagan Collective társulat szerelmi tragédiájában az összes szerepet hat ifjú hölgy játszotta el. A szöveg a klasszikus shakespeare-i óangol „feminin kivonataként” hangzott el: az elengedhetetlenül szükséges férfiszerepeket, mint például Rómeót, Mercurtiót vagy Tybaltot a hölgyek „férfinak játszották”, ám a mellékszereplők már nőkként jelentek meg a színen és az utalásokban.
Az első percekben a néző akaratlanul is egyre több párhuzamot találhatott az említett gimis szereplés és a látottak között, ám a meglepettség csupán addig tartott, amíg abba nem maradt a diszkó, és az eddig magát dobáló leánybanda nem kezdett el hat szólamban énekelni, majd játszani. Nagybetűvel játszani, és a szerepből egy pillanatra sem kiesni a játékos frissesség és a precíz profizmus effajta kettősségében.
A híres erkélyjelenet a kamarateremben
Méltó tiszteletadás volt ez a szerző előtt. A darab tragikus mivolta ellenére jócskán adott okot a komikumra is, amelynek legfőbb „áldozata” természetesen a publikum volt. A székek alatt, a közönség lábai közül érkeztek a színre a színészek, beültek a publikum soraiba, masszázst kívánt Júlia megfáradt küldönce, és – szó szerint – testközelből csattantak el Rómeó és Júlia szenvedélyes csókjai is.
Nyilván a színpad és az azonnali karakterváltások nem engedhettek meg többet egy lecsupaszított, néhány elemből álló díszlet- és jelmeztárnál, ám mégis bőven elégnek bizonyult az asztalból, gyertyákból és néhány kosztümből álló ruhatár is: a lányok tehetsége és energiája színtisztán kirajzolta a Montague-k és a Capuletek közötti viszálykodás pörgő jelenéseit. Jól asszisztált mindehhez a fények és a koreográfia is. Persze a érthetőségért Shakespeare-nek is jár a taps, hiszen a veronai történetet a világ minden szegletében jól ismerik.
Emma Ballantine, Amie Burns Walker, Holly Beasley Garrigan, Yoshika Colwell, Hannah Davies és Sarah Davies nemcsak arról tettek tanúbizonyságot, hogy kitűnő énekesek és színművészek, hanem mindezen túl képesek voltak a bakfisi hanyagság látszatával precízen, vérprofi módon felfrissíteni a tragédiát, és Alexander Wright rendezésében mai bőrbe bújtatni az eredetileg a XV. században történő, ám a mindenre képes szerelem örök aktualitását.
