Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kiss Ádám annyit jár Gyulán, hogy időnként önmagával jön szembe

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Csomós Éva • INTERJÚ • 2015. július 12. 12:00
Kiss Ádám annyit jár Gyulán, hogy időnként önmagával jön szembe
Kiss Ádám: Alig várom, hogy még öregebb legyek, hogy még többet érjek
Kiss Ádám humoristát és rendhagyó élethelyzeteit tízéves pályafutása során az egész ország ismeri. Szállóigékké vált poénjaira mára elég csak utalni, mindenki „fejét fogva” bólogat a lila bőrdzseki, a földrajz érettségi, a nővérfiú, a rafting, a sétarepülőzés, a kis(s) lakásában történő mindennapok vagy épp a szicíliai kaland említése hallatán.
____Eredeti-GYHRCSD_0001.JPG

kiss ádám

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A Magyar Rádió V. Humorfesztiváljának Magyar Rádió-díja, majd a Dumaszínház és a Showder Klubbeli szereplések pedig az itthon meghonosodott stand up új generációjának élvonalába helyezték. A tini lányok bálványaként is emlegetett „Nagy Dávid reciproka” vagy „Nagy Éva inverze” olykor azonban önálló műsorával is nyakába veszi a világot, de időnként a humor világát is előszeretettel hagyja maga mögött azért, hogy megírjon egy-két könyvet, forgasson néhány kisfilmet vagy – immár színészként - épp egy nagyjátékfilm szereplőjévé váljon. Amikor Kiss Ádám a nagy világban - 80 perc alatt a Föld körül című önálló műsorával járt Gyulán, a kezdés előtti percekben beszélgettünk.

– Olykor elhangzik egy-egy műsorodban, hogy annyit járod az országot, hogy az utakon már önmagaddal jössz szemben, mivel nem a televíziós show-műsorok sikerét tartod a szakma csúcsának, hanem azt, ha heti öt alkalommal állsz 500 fős közönség előtt. Most is ilyen időszakban vagy?

Teljes mértékben. Most arra vonatkozóan nem tudok fix számot mondani, hogy egy héten pontosan hány alkalommal állok színpadon, de az őszi és a tavaszi időszak az, amikor lehetőségem van az úgynevezett országjárásra, télen és nyáron pedig inkább a fővárosban maradok. Ezt nem tudatosan terveztem így, inkább csak valahogy így alakult ki. Nyáron legfeljebb egy-két fesztivált szoktam vállalni, télen általában nem dolgozom vagy csak nagyon keveset, esetleg műsort rögzítünk és februártól júniusig, valamint a szeptembertől decemberig tartó időszakban tudok jönni-menni a műsoraimmal az országban. Ezt mindig egy évre előre beosztom.

– Milyen mértékben térnek el egymástól az egyes műsorok? Azt lehet tudni rólad, hogy telefonoddal a zsebedben felveszed az esték során elhangzottakat, visszahallgatod, így döntve el, hogy melyik improvizált megnyilvánulás épül be legközelebb, azonban az új poénok felvezetését alaposan meg szoktad tervezni. Van olyan, amit mostanában készülsz tesztelni?

Ezek mindennaposak, de a mostani, a Kiss Ádám a nagy világban - 80 perc alatt a Föld körül című műsor egy tematikus est, maximum az elejére férhet be egy pici közélet bemelegítés jelleggel, de tartanom kell magam az utazáshoz, mert ez a műsor erre a témára van felfűzve.

– Az On Air Day Tour vagy a Juróp Tour sorozataidhoz is kapcsolódik valamennyire?

Nem, miközben kicsit mégis, mert a Juróp Tourból van két percnyi bejátszás, de nem az a lényeges benne, hanem hogy négy kontinensen vagyunk másfél óra alatt. Körbejárjuk a világot, elmesélem, amit én láttam, és azt adom át, ahogy láttam a világot, majd a végén hazaérkezünk. Ez persze estéről-estére csiszolódik-formálódik, de ez már egy erősen kötött műsor, ebbe nagyon nehezen fér bele az aktualitás. Ez már nem az, hogy áll egy csávó egy mikrofonnal, hanem már egy show, aminek eleje-, vége- és kerete van, bevonulóval, kivonulóval, kellékekkel (videók, prezenter), vagyis ez már elég alaposan ki van találva.

– Egyre tudatosabb vagy. Nem tudom, hogy jók-e a megfigyeléseim, de talán az is egyre nagyobb arányban tolódik el a műsoraidban, hogy noha változatlanul a humoré a főszerep, de egyre nagyobb mértékben közölsz „egyéb” információkat, irányítod rá másokra (lásd kedvenc zenekar) a figyelmet. Ez is tudatos?

____Eredeti-GYHRCSD_0005.JPG

Kiss Ádám: Viccesnek kell lenni, a közlés pedig mindig a plusz

Persze! De inkább azt mondom, hogy viccesnek kell lenni, ez alap, a közlés pedig mindig a plusz. Ha a szórakoztatáson kívül még tudok esetleg gondolatot ébreszteni, emberek szemét kinyitni, Punnany Massifra figyelmet felhívni, akkor az egy extra, aminek lehetőségét meg kell köszönni, és élni vele. Tudnék mondani olyan humorista kollégákat, akik már átestek a ló túloldalára, és akadémikusok módjára akarják tanítani a közönséget, nekik az a műfajuk, de nekem nem. Én azt tartom szem előtt, hogy ide szórakozni jönnek az emberek, elfeledni a bújukat-bajukat, és amikor a 38. percben megérzem, hogy előállhatok egy fokkal komolyabb témával, akkor persze, ha rajtam áll, belóbálom, de sosem tanítási szándékkal nyitom az estét. Tudni kell az arányokat egészségesen vegyíteni.

– A pályafutásod alatt eltelt tíz év során folyamatosan kell tudnod megújulni, ami az állandó televíziós- és internetes jelenlétnek köszönhetően egyre nehezebb, miközben az elvárások is egyre magasabbra helyezik a mércét. Ugyanakkor ez az évtized mostanra egy „szerepkörváltást” is indokol, amit szintén egyre tudatosabban kommunikálsz.

Nem tudom mennyire tudatosan, de ezt érzem, ez válik időszerűvé, mert én is szeretnék ebből a rám aggatott „tini lányok bálványa” szerepből kilépni, és ez épp történik is. Ettől is olyan őszinte műfaj ez a stand up, mert a műsoraim is a változásaimmal egyenes arányban érnek. Nálam nincs szerkesztő, aki a fülembe mondaná, hogy mit mondjak és mi az, amit pedig inkább ne, sőt, amikor szóltak a Dumaszínháztól, hogy legyen önálló estem, én jeleztem feléjük, hogy még nem szeretném. Adtam magamnak egy kis szünetet, forgattam két sorozatot és tavaly nyáron mondtam nekik, hogy „Na akkor elérkezett az idő: most szeretném”. November óta pedig fut is a műsor. Itt tartok most, és ebből is látszik, hogy nem vagyok már 20 éves, hanem 30 éves vagyok, de ez így van jól, mert alig várom, hogy még öregebb legyek, és még többet éljek, még többet érjek, mert akkor minden még komplexebb lesz.

____Eredeti-GYHRCSD_0006.JPG

Kiss Ádám: Alig várom, hogy még öregebb legyek, és még többet éljek, még többet érjek, mert akkor minden még komplexebb lesz

– Úgy látom, hogy nagyon fontos neked a komfortzónán kívül helyezkedés, hiszen az tart frissen, a világra nyitottan. Ugyanakkor annak a veszélye is fennállhat, hogy ott „felejtsd magad” valamelyik választott kalandozási területeden, hiszen a videofilmek forgatása, vágása saját bevallásod szerint is egészen beszippant. Mi történik, ha az egyik alkotói, megújuló szabadság után már nem is jössz vissza?

Akkor az van. Simán lehet igen, hogy azt mondom, hogy „most akkor mindenki hagyjon békén egy évre vagy három évre”, de hogy örökre, azt nem tudom elképzelni. A közléskényszerem szerintem nem csillapodna, 40 évesen is ugyanúgy el tudom majd mesélni, hogy mi van velem, csak lehet, hogy már kényelmesebb leszek vagy lesznek igényeim és azt mondom, hogy nem szeretnék minden nap minden pontjára elmenni az országnak, hanem csak pusztán „karbantartásjelleggel” egy hónapban egyszer.

– Talán épp ez lehet az egész működőképességének az egyik titka, hogy nem kapaszkodsz bele görcsösen, hanem nagyon is szabadon kezeled? Picit úgy is tűnik, mintha ez a Magyarország nevű „játszótér” egyre kisebb lenne már neked, talán ezért is próbálnád ki magad német stand up-osként?

Ez az én személyes kis „magánálmom” volt, ami egyszer kiderült, és azóta rendszeresen megkérdezik. Én Németországban jártam óvodába és iskolába, anyanyelvi szinten beszélem a nyelvet, és látom azt is, hogy milyen típusú és milyen szintű humorral dolgoznak az ottani kollégák. De ez nekem nem olyan jellegű ambícióm, amire mindenki figyelmét rá akarnám irányítani vagy szerepelni vele tévéműsorokban, mert én nem ilyen vagyok. Egyszerűen csak ki akarom próbálni magam, és lehet, hogy az egészről majd csak utólag értesültök, amikor már túl vagyok rajta és hazajöttem. Én egyszerűen csak teszem a dolgom, az emberek pedig eljönnek, megnézik és szeretik. Lehet, hogy azért is jönnek el mindig olyan sokan, mert ez a hozzáállás szimpatikusabb nekik, mint hogyha feszt mutogatnám magam feleslegesen. Például még mindig nem szeretnék főzős műsorban szerepelni vagy egyes tévécsatornákon műsort vezetni.

– Erre ők mindezt annál jobban akarják?

Egyébként igen, úgy veszem észre, hogy vannak, akiknél a nem az két igent is jelent, és kitartóan küzdenek, én meg kitartóan tolom el őket annak reményében, hogy egyszer csak megértik, de lehet, hogy ők győznek, és egyszer mégiscsak én leszek látható ez egyik ilyen műsorban. De egyelőre még úgy gondolom, hogy ilyen nem lesz. Nagyon sok munkám van abban, hogy minden felesleges megjelenést elkerüljek, mert az szintén komfortzónámon kívül van.

 

Névjegy

Kiss Ádám (30) szerencsi származású, így saját szlogenjét is a városhoz kapcsolódva fogalmazta meg: "Az élethez kell egy szerencsi Kiss." Már akkor stand-upolt, amikor még nem is sejtette, hogy ez a műfaj létezik, és már gyerekkorában Fábry Sándor szeretett volna lenni, akitől később a szakma fortélyait is elleste. 2005-től a Godot Dumaszínház tagja, a Magyar Rádió 5. Humorfesztiválján ő nyerte meg a Magyar Rádió díját. A győzelem után szerepelt Fábry Sándor műsorában, később ő volt az első Showder Klub házigazdája, amiben azóta is rengetegszer szerepelt. Emellett látható reklámokban, írt könyveket Szütyiő (2010), Kiss Kiss Benk Benk (2012) címmel, forgatott kisfilmeket Dumatúra (rövidfilm, 2012), On Air Day Tour (2013), Juróp Tour, a Dumapárbaj (2015) című nagyjátékfilmben azonban már színészként szerepel.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)