A Gyulai Művész Klub hat alapító tagja a művelődési házban mutatkozott be
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A művészet demokratizmusát valló tagok számára a helyszín, azaz a színházterem oldalsó színpada tökéletes játéktérnek bizonyult, a közönség testközelből, a szereplőktől karnyújtásnyira nézhette végig a darabot. Az apró termet színültig megtöltő nézők soraiban a fiatalok is szép számmal képviseltették magukat, ami arra enged következtetni, hogy a gyulai művészeti élet – befogadói oldalról is – vérfrissítésen eshet át.
A szimbolikus térben játszódó előadás a művészi kibontakozás nehézségei mellett a társaság célkitűzéseit, művészetről alkotott felfogását tematizálta, egyszersmind kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy a tagok bemutatkozzanak a közönségnek. A szereplőgárda néhány „tagjelölttel” is kiegészült, és az est díszvendége, Simon Márton is fontos szerepet kapott a darabban. A költő nem először járt Gyulán, tavaly a második slampartira kapott meghívást a városi könyvtártól. A Gyulai Művész Klub előadásán az ismert slammer a narrátor szerepét töltötte be, televíziós riporterként számolt be a börtönlázadásról: a zenész, az író, a fotós, a festő és a színész szökéséről, azaz a művészet kiszabadulásáról. Az alkotás börtönét, vagyis a Rendet megtestesítő, bikamaszkot viselő bíró hatalmának a megdöntése és a darab áthallásos címe mitikus kontextusba helyezte a történetet, a tavaszi napéjegyenlőségre utalva a fény, a művészi szabadság újjászületését hirdette.
Az előadás után az alapító tagok, Nagy Balázs, Mákos Maxim, Mákos Dániel, Kéri László, Ritók-Filip Áron és Baranyai Tamás kötetlen beszélgetésre invitálta a nézőket. A hivatalos alakuló ülésnek is tekinthető terefere hangulatát Simon Márton felolvasása alapozta meg: a nézők hallhattak Petőfi-parafrázis, szerelmesvers-paródiát és Weöres Sándornak írt levelet. A költői nyelvet a rappel keverő slam poetry jól példázza, hogy a művészetnek és a populáris kultúrának is lehetnek közös metszéspontjai, s ha még távolabbról közelítjük meg a kérdést, talán nem túlzás azt állítani: a művészet mindenkié jelmondat ma éppolyan aktuális, mint ötven évvel ezelőtt. A beszélgetésből az derült ki, a Gyulai Művész Klub hasonló gondolatot tűzött a zászlajára, a szervezet tagjai fiatalos lendülettel, jó értelemben vett pátosszal igyekeznek a művészet és az élet közötti határokat elmosni.
– A művészet nagyon fontos része az életemnek – mesélte az Oroszországból származó Mákos Maxim, aki tánc- és zenerajongó. Kéri László neve ismerős lehet a gyulaiaknak, hiszen az alkotó a közelmúltban önálló tárlattal mutatkozott be a várborozóban. A festészet, a grafika és a design iránt érdeklődő klubtag a szervezet hivatalos oldalán azt írja magáról: mágiaként tekint a művészetre. Mákos Dániel a társaság kakukktojásának tekinthető, az általa képviselt terep, a kritika ugyanis igencsak nyögvenyelősen illeszthető be a művészet keretei közé. A kellően provokatív alkotó kísérletező művészként határozza meg önmagát. Ritók-Filip Áron szerint a művészetben nem a min, hanem a miérten van a hangsúly. A fotós neve ugyancsak ismerősen csenghet, az alkotó fiatal kora ellenére több egyéni kiállítást tudhat maga mögött. Nagy Balázs az írás és a street art szerelmese, első munkái az Élet és Irodalom hasábjain és a gyulai utcákon jelentek meg 2009-ben. Az alkotó úgy véli, a művészet fogalmát nem szabad szűk keretek közé foglalni, mint fogalmazott, a művészet maga az alkotás. Hozzátette: a társaság tevékenységének a célja, hogy örömöt, játékosságot vigyen a mindennapokba. A csapat legidősebb tagja, Baranyai Tamás húsz éve csöppent a színház világába. Mint kifejtette, a mai magyar társadalomban igen csekély jelentősége van a művészetnek, ezen szeretnének változtatni. Az alapító tag lapunknak azt is elmondta: a csapatot leginkább dinamizmusa különbözteti meg más alkotóközösségektől.
A béklyóitól megszabadított művészet a gyulai utcákon sétál. Nyissanak ajtót, ha kopogtatnak!
