Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az egyik baloldal elhatárolódik a másik baloldal véleményétől tereprali-ügyben Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2015. április 03. 12:48
Az egyik baloldal elhatárolódik a másik baloldal véleményétől tereprali-ügyben Gyulán
Demokratikus Koalíció: Továbbra is azt az utat kívánjuk választani, hogy a helyi politizálásunk középpontjába a város érdekeit állítjuk
A Demokratikus Koalíció gyulai szervezete sajtóközleményben határolódik el Bod Tamástól, az Együtt–MSZP politikusától. Közleményükben az olvasható, hogy a Demokratikus Koalíció üdvözöl minden olyan kezdeményezést, programot, amelyek fejlesztik a város idegenforgalmát, és egyetért azzal, ha ezeket a rendezvényeket a város vezetése anyagilag és erkölcsileg támogatja. Ugyanakkor bírálják azt a kormányintézkedést, amely alapján vasárnap a boltok többségének zárva kell tartania. Korábban Gyula Város Önkormányzata is elhatárolódott Bod véleményétől. Az alábbiakban teljes terjedelmében elolvashatják a baloldali párt közleményét.
____Eredeti-dk_logo.jpg

képünk illusztráció

Fotó: Gyulai Hírlap – 

A Demokratikus Koalíció gyulai szervezete sajtóközleményben határolódik el Bod Tamástól, az Együtt–MSZP politikusától. Közleményükben az olvasható, hogy a Demokratikus Koalíció üdvözöl minden olyan kezdeményezést, programot, amelyek fejlesztik a város idegenforgalmát, és egyetért azzal, ha ezeket a rendezvényeket a város vezetése anyagilag és erkölcsileg támogatja. Ugyanakkor bírálják azt a kormányintézkedést, amely alapján vasárnap a boltok többségének zárva kell tartania. Korábban Gyula Város Önkormányzata is elhatárolódott Bod véleményétől. Az alábbiakban teljes terjedelmében elolvashatják a baloldali párt közleményét.

„A DK gyulai szervezete korábban már kialakította véleményét arról, hogy a turizmus, az idegenforgalom terén milyen gondok, problémák merülhetnek fel. Ezt a véleményünket erősítette meg a napokban lezajlott sajtóvita, amely a városvezetés és a „baloldali” képviselő között pattant ki. Megjegyzendő, hogy a Demokratikus Koalíció semmilyen formában nem kíván beavatkozni egyes képviselők és a város vezetése között kialakult vitába. Előre bocsátjuk, hogy egyes képviselők véleménye nem a teljes baloldal állásfoglalását tükrözik, kívánatos, hogy e téren különbség tételre kerüljön sor. A DK saját állásfoglalást alakít ki azokban a kérdésekben, amelyekben úgy gondolja, hogy a véleményét megosztja a közvéleménnyel. Ilyen például az idegenforgalom, a turizmus kérdése, amely a város szempontjából kiemelkedő jelentőségű.

A Demokratikus Koalíció üdvözöl minden olyan kezdeményezést, programot, amelyek fejlesztik a város idegenforgalmát, és egyetért azzal, ha ezeket a rendezvényeket a város vezetése anyagilag, és erkölcsileg támogatja. A feltétel az, hogy az anyagi szponzorációk révén a várost ne érje kár, a befektetés legyen jogszerű és transzparens, és ha netán az anyagi támogatás nem érte el a célját, akkor, akit illet, a következtetést vonja le.

Közismert, hogy Gyula kiemelkedő gyógyhely, kulturális központ, országszerte és a határainkon túl is ismert fesztiválok, színházi és sportesemények adnak színvonalas programokat az ide látogatóknak. Valamennyiünknek közös ügye, hogy a színvonal ne csökkenjen, ellenkezőleg, folyamatosan növekedjen.

Félő, hogy a nagy bevásárló központok vasárnapi zárva tartása pontosan ez ellen fog hatni. A városba látogató turisták, vendégek, gyógyulni és pihenni vágyók szívesen vásároltak vasárnap is, de ezt a jövőben már nem tehetik meg. Véleményünk szerint feltételezhető, hogy a vásárlási lehetőségek beszűkülése visszavethetik az idegenforgalmat, ennek révén csökkenhet a fizető vendéglátás, a szállodák, a vendéglők forgalma, ami maga után vonhatja a város számára nélkülözhetetlen adóbevételek csökkenését is.

Bízunk benne, hogy ezek a nem kívánatos jelenségek nem fognak bekövetkezni, és Gyula továbbra is fontos helyet fog betölteni a turizmus terén. Elvárjuk, hogy a város vezetése tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a nagy bevásárló központok bezáratása ne fékezze az idegenforgalom fejlődését. A Demokratikus Koalíció gyulai szervezete őszintén reméli, hogy a rendezvények változatlanul jó hírét fogják kelteni városunknak országszerte és a határokon túl!

Továbbra is azt az utat kívánjuk választani, hogy a helyi politizálásunk középpontjába a város érdekit állítjuk, és nem fogunk belemenni kisstílű nyilatkozatháborúba. Azon túlmenően, hogy megtesszük észrevételeinket, ha kell, kritizálunk, de megfogalmazzuk javaslatainkat is. Reméljük, hogy felszólalásaink nem lesznek pusztába kiáltott szavak!

Demokratikus Koalíció

Békés 3.”

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)