Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Eleven művészet - Tóth Bettina tizenegy éves tűzzománc-művészete Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2014. június 12. 23:00
Eleven művészet - Tóth Bettina tizenegy éves tűzzománc-művészete Gyulán
A mezőhegyesi alkotó mintegy negyven munkáját láthatják július közepéig a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház galériájában
Képünkön (balról jobbra) Deliné Szabó Éva és Tóth Bettina. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Eleven művészet a címe annak a tárlatnak, amelynek keretében Tóth Bettina mezőhegyesi alkotó mutatja be mintegy negyven tűzzománc munkáját a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház galériájában.

A kiállítás megnyitóján Hack Gabriella, a kórház humánpolitikai és titkársági osztályának vezetője köszöntötte a megjelenteket. Beszédében elmondta, hogy az ifjú alkotó munkáit Megyeri Valéria, a kétegyházi alkotótábor vezetője ajánlotta bemutatásra.

A tárlatot a kiállító mentora és a tanítója, Deliné Szabó Éva nyitotta meg.

- Tóth Bettina mezőhegyesi és kétegyházi alkotó is, hiszen a tűzzománcozás fortélyait általános iskolásként a Kétegyházi Képzőművészeti Szabadiskola alkotótáborában tanulta meg, ahová visszajárt gimnazistaként is. Most, mint a kertészeti egyetem hallgatója sem hagyta el a zománcműhelyt, továbbra is alkot a tűzzel, amely vagy elvesz, vagy hozzáad a műhöz. A kiállításon bemutatja munkáit, az elsőtől az eddigi utolsóig. Különleges tárlat ez, hiszen egy tárlat során ritkán lehet bemutatni, gyermekből hogyan válik felnőtt alkotó – mondta Deliné Szabó Éva.

A Gyulai Hírlapnak Tóth Bettina kifejtette, a kiállítás címét az adta, hogy az elmúlt 11 év munkáit láthatják a kiállítás vendégei /11 angolul eleven – A Szerk./. Vaslemezre és rézlemezre is dolgozik, általában karcolással alkot, de vannak rekeszzománc és sodronyzománc képei is. Az ifjú művész hozzátette, nincs rá magyarázat, miért a tűzzománc az, amelyben kifejezi magát, egyszerűen beleszeretett a technikába, és azóta is imádja.

Tóth Bettina alkotásai július közepéig láthatók a Pándy Galériában.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)