Fodor Istvánné Franciska (nyugdíjas csecsemő- és gyermekgondozó):
– Szerintem a fiataloknak most sokkal nehezebb, mint az én ifjúkoromban volt. Régen nem volt ez a rohanás, idegfeszültség, amiben most él a fiatalabb nemzedék. A saját gyermekeimről tudom, hogy állandóan rohannak, szaladnak, elfoglaltak és fáradtak, nincs idejük a szüleikre. Emiatt ők, s különösen az unokák nagyon rá vannak utalva a nagyszülőkre. A nyarat általában nálunk töltik az unokák. Mindig szeretettel várom őket, sőt vágyom, hogy jöjjenek. A gyerekeimnek meg ebben a nehéz időben megpróbálok minél többet segíteni, amiben csak tudok.
Széles Ferencné Piroska (nyugdíjas nyomdai munkás):
– A fiataloknak most nagyon rossz. Nagyon soknak nincs munkája, még aki tanult, az sem tud elhelyezkedni. Sokan elmennek külföldre, ami nagyon bántja a szülőket, és biztos a fiatalokat is. Ilyen messzire elszakadni a szülői háztól nagyon szomorú dolog. Régen nem kaptunk meg azonnal mindent gyermekkorunkban, a babáink csutkából, kóróból és rongyból voltak, mégis boldogok voltunk. Nem volt ez a fényesség, ami miatt ma az emberek egymással versenyeznek. Emiatt régen talán több volt az emberekben a szeretet, ami az egészséggel együtt Isten legnagyobb ajándéka.
