Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai demokratikus ellenzék különmegemlékezést rendez Gyulán március 15-e alkalmából

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2013. március 13. 18:00
A gyulai demokratikus ellenzék különmegemlékezést rendez Gyulán március 15-e alkalmából
A szervezésben résztvevők nem kívánnak együtt ünnepelni a kormányhatalom helyi képviselőivel
Képünk a tavalyi alternatív március 15-én készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Hargittai Éva

Alternatív március 15-i ünnepséget rendeznek március 14-én 16 órától a gyulai demokratikus ellenzéki pártok – az Együtt 2014 Párt, a Demokratikus Koalíció, gyulai szervezete és a Magyar Szocialista Párt Békés megye 3. sz. választókerülete – és csoportok.

A modern magyar demokrácia születésnapján, 1848. március 15-én az önkény és a diktatúra ellen léptek fel a márciusi ifjak. Ekkor a haza és a haladás fogalmát semmi sem választotta szét. Sőt, a kettő feltételezte egymást. Petőfiék egyik legfőbb üzenete a szólás- és véleménynyilvánítás szabadság volt, amit ma újra ünnepelnünk kell. Ünnepelnünk kell, s megemlékezni azokról, akik a történelem kerekét előre fordították. A szervezésben résztvevők nem kívánnak együtt ünnepelni az autokráciát és önkényuralmat építő, a demokratikus berendezkedést leromboló, az alkotmányosságot semmibe vevő kormányhatalom helyi képviselőivel – áll a szervezők felhívásában, akik arra kérnek mindenkit, hogy vigyenek magukkal egy szál virágot.

A Petőfi térre meghirdetett különmegemlékezésen beszédet mond Suchné Szabó Edit, az MSZP Békés megye 2. számú választókerülete választókerületi felelőse és Bod Tamás, az Együtt 2014 Párt alapító tagja.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)