Egyre sűrűbben találom a pirkadatot meleg fényekben, és egyre többször látom világosban a hazafelé utat. Egyre több munkát találni otthon, egyre színesedik az udvar, a kert, s egyre több monitoron zöldül be a háttérkép. Egyre jobban érezni a szagokat, a föld és a növények illatát, a szélfútta por odorát és a verejtékét, amely régi ismerősként egyre sűrűbben csordul végig a gerincen az egyre több terhet jelentő kabát alatt.
Egyre több égi madár érkezik, egyre több veszi elő a kottát. Egyre több eb veszi nyakába a várost, a máskor éber macskák egyre többször eszmélnek fékcsikorgásra. Az autósok egyre jobban kiabálnak az egyre több, ökör módjára közlekedő drótparipásra. A hímsofőrök egyre többet dudálnak a hölgyvezetőkre, akik – ha ez lehetséges – egyre lassabban kanyarodnak. A férfiak agyában egyre kevesebb az értelem, egyre több a hormon. Egyre nő a figyelem a jelzésértékű mosolyokra, az egyre ringóbb keblekre és az egyre rövidebb, egyre jobban libbenő szoknyákra.
Egyre pezseg a vér. Egyre kevésbé nyugodt az ember, egyre több hibát vét. Egyre hangosabb az ajtócsapkodás, és egyre több asztal lapján csattan az kéz. Éjjel a szomszéd egyre korábban és egyre hosszabb ideig szidja az egyre élénkebb szerenádokat előadó, egyre-másra bagzó macskákat, máskor hárpia felesége egyre szebb szavakkal csalogatja vissza az ágyba. Egyre több a vitamin, és az egyre több energiától egyre később esünk össze a fáradtságtól. És egyre később csendesül, nyugszik, sötétül, alszik el a város. Egyre.
Egy-kettőre itt a tavasz.
