Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nem tudom elmondani…

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2018. augusztus 10. 10:00
Nem tudom elmondani…
Sztalkerék kiterítették közönségüket a várszínpadon

Tizenhárom csodálatos fiatal férfiszínész, egy fiúgyermek, Törőcsik Mari és ifj. Vidnyánszky Attila járt nálunk, Gyulán augusztus 8-án este egy darabbal. Faulkner világklasszis regényét, a Míg fekszem kiterítve címűt adták elő a várszínpadon Vecsei H. Miklós szövegkönyve és a rendező utasításai szerint. Improvizációs elemekre is épülő, filmhatású, elképesztő produkciót láttunk.

a míg fekszem kiterítve című darabot mutatták be a várszínházban

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A sztalkerek kevéssé ismert és nem ritkán veszélyes helyeket cserkésznek, kutatnak, az ilyen helyek ismerői és rajongói, az ilyen utakon kísérnek, vezetnek másokat. Ezt jelenti a Sztalker a csoport értelmezésében. Egyébként pedig egy Tarkovszkij-film címe, amely előtt a fiatal művészek így hajtanak fejet, és egy beregszászi fesztiválnak a neve, amelynek viszont az eszmeiségét fejlesztenék tovább projektjeikben.

De mit jelent a Sztalker a színpadon? Elsősorban a mát. A robbanékonyságot, a rugalmasságot, a tudatosságot, az ész dominanciáját, az ikonok használatát, a látványvilágot, a találékonyságot. Ebben a században mindig van egy alternatíva, ez a század a fiataloké, az idősebb korosztály ebben a közegben csak gondolati szinten van jelen.

Faulkner világklasszis története egy tanyasi öregasszony halálával kezdődik. Élettelen testét férje és gyermekei maguk ácsolta koporsóban rakják szekérre, hogy végakarata szerint rokonai mellé helyezzék örök nyugalomra, a városban. Hosszú és viszontagságos azonban az út odáig. A halottat megúsztatják, lángokban felejtik, és egyéb fura helyzetekbe is belekeverik, miközben újraélnek, újraértékelnek sok mindent. Múltat és jelent, bűnt és kétségbeesést, kapzsiságot és bizonytalanságot, magányt és erőszakot, nyomort és testvérszerelmet. Az eseményekről a részvevők egyikétől szerzünk tudomást. A darabban a fiúcskától (Kiss Domonkos Mátyás), de csak utalásszerűen.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A gyulai színpadon Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila értelmezésében nézhettük meg a szürreális, költői családi tragédiát. A darab azzal kezdődik, hogy bevonják a közönséget a família játékába, és mindezt a nézőtéren. Aztán improvizációval folytatódik a színpadon. Név szerint is megtudjuk, ki kicsoda, megtudjuk azt is, hogy egyikük már fellépett a nyáron Gyulán a Caligula helytartójában, és azt is elárulják, hogy az ötödik sor alatt egy kígyó tartózkodik, majd közlik, hogy aki fél a hüllőktől, cseréljen helyet azzal, aki nem. Erre azonban nem tudtak rávenni senkit, mindenki bátornak bizonyult.

Aztán kibontakozik a regényből is ismert bonyodalom: bontani kezdik a házat, jelképesen az életüket, eluralkodik a hovatovább és a hogyan tovább érzése. Aki olvasta a könyvet, annak ismerős, hogy az első néhány tíz oldalra legalább egyszer vissza kell térni, hogy világossá váljék, miről is van szó, ám a folytatásban nagyon gyorsan a helyére kerül minden.

Nos, a színpadi változatban nem mondhatnám, hogy ez pont így van. Az otthon szétesése-szétszedése is annyira megkomponált, annyira összeillesztett, hogy el sem hisszük, hogy ezt így meg lehet csinálni. A bemutatott csapatmunka egyszerűen bravúros, férfimunka a javából. El is hangzik: a baj közösséget kovácsol. És bár sejtettem, hogy senki sem fog lepottyanni a vár fokáról, és a színpad alatti kiállítóterekbe se fog belezuhanni, az életveszélyes-nyaktörős mutatványokat szó szerint végigizgultam. A tűzrakásnál is féltem, de szerencsére sikerült eloltaniuk a lángokat. Amikor pedig a kivert eb helyett fizikailag is bejött a kutyus, egészen odavoltam. Attól is, hogy a „keselyű” ellen itt nemhogy harcoltak volna, hanem éppenséggel dédelgették.

Na de mindeközben a szöveg előadásmódja is lenyűgözött. Nem hangzott el sok minden, mert a szereplők elfelejtenek beszélni, nem tudják elmondani, amit kell, abban viszont, amit igen, benne van a lényeg. És megfogalmazódik, hogy minden a halál körül forog, egyfajta felkészülés a megsemmisülésre és az új megszületésére.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A főszereplő, Törőcsik Mari sincs jelen, csak a hangjával. A betegeskedő művésznő orvosi és ápolói körében diktafonba mondta a rá eső részeket, ezeket játszották be, miközben ő magát is nagyon leleményesen megjelenítették. Felidézték, ahogyan elmagyarázta, miként tartsák előtte a szöveget, közbeszól, hogy neki most levegő kell, víz kell, és benne vannak az ismétlései is, és a véleménye, miszerint semmi értelme az egésznek. Végül Pilinszky János Apokrifét is elszavalja, majd megjegyzi, hogy ha ez lenne a csoport következő darabjának az eleje, akkor az a darab nem sokat fog érni. Kritikája abban a házikóban hangzik el, amit a mű vége felé a nagyérdeművel közösen épít újjá a színészgárda.

Kellemes és felemelő volt a fess fiatal férfiak látványa, az arcok együttese. Festői. Ehhez a mesterien adagolt világítás is hozzájárult, no meg a zenei anyag, amely remekül hozta az 1930-as évek Amerikáját. A muzsika és a tánc, amely a szót helyettesítette. Szerettem volna megveregetni az előttem ülő ifj. Vidnyánszky Attila vállát, és közölni vele, mennyire zseniális az, amit művel, elkápráztató a színen a sok ifjú Vidnyánszky, de zavaromban elálltam ettől, hisz hogyan is tehetném ezt én meg egy ekkora tehetséggel. Most viszont van már elegendő vénám ahhoz, hogy leírjam: számomra ez volt a nyári évad legimpulzívabb, legmodernebb, leghatásosabb előadása. Elnézést, hogy gyengén tapsoltunk, de legalább sokan voltunk.

Zárszóként pedig hadd idézzem a Sztalkert: „Nem a színpadon, sem a telefonunkban, nem a mellettünk ülőben, sem a vászonról ránk nézőben, csakis bennünk, saját magunkban lehetséges, hogy megszülessen a történet, meglegyen a mondanivaló. Ez csak emberben érintéstől érintésig, tekintetben szemtől szemig, ma, most születhet meg. (…) vagyok, kereslek”.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)