juhász róza a zrínyi ilona című darabban
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Nem szép azzal indítani egy színházi tudósítást (kritikát), hogy a darabot korábban jól lehordták, én is csak azért teszem meg, hogy azonnal védelmére siethessek mind az előadásnak, mind pedig az előadónak.
Gyengének én ugyanis nem találtam. Különösképpen Hedry Mária cizellált szövege ragadott magával, amely annyira hiteles, hogy sikerült elhoznia közénk a korabeli Magyarországot. Persze, hogy nem a színművészet csúcsa a Zrínyi emlékév alkalmából színre vitt Zrínyi Ilona, de őszintén szólva, ez most engem egyáltalán nem érdekelt. Volt benne jó adag modorosság, néhány fölösleges táncbetét, de a zenei válogatás kimondottan tetszett, a multifunkcionális, célirányos díszlet úgyszintén. A produkció semmilyen szinten nem esett túlzásokba, hacsak nem tekintjük emberpróbálónak a rengeteg történelmi esemény és adat követhetőségét. Hát egy picit oda kellett figyelni, ám ez a legkevesebb, amit elvárhattak tőlünk az alkotók, hisz az előadásra pont azért ültünk be, hogy odafigyeljünk rá. És, ahogyan mondani szokták, giccses sem lett, sikerült megőriznie az egészséges arányokat.
Azt, hogy ez így is volt, nem csak én gondolom, Juhász Róza alakításáért ezen az esten vastapsot kapott (akadt, aki még a lábaival is dübörgött).
A Zrínyi Ilona című monodráma nyilván Zrínyi Ilonát állítja középpontba: a nőt, az anyát, a politikusfeleséget, aki egyformán aggódik a családjáért, a nemzetéért és az egyszerű ember egyszeri életéért. Zrínyi Ilona nemcsak hogy belelát a történésekbe, és megfejti, kinek mi a valódi szerepe benne, de azt is belátja, hogy nem tehet semmit a világ jobbulásáért. Minden eleve elrendeltetett, minden szinten Isten akarata fog érvényesülni. Ne is csodálkozzunk, hogy Hedry Mária ilyeneket fogalmazott meg történelmi színművében, hisz azért mégiscsak egy tőlünk távoli korszak mentalitásáról van itt szó, egy olyan időszakéról, amelyben még éltek ilyen nők.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
De milyenek is? Hisz Zrínyi Ilonát illetően nem igazán bőbeszédűek a történelmi források. A monodráma annál inkább. A darab gerincét ugyanis a hősnő Thököly Imréhez és fiához, II. Rákóczi Ferenchez fűződő viszonya alkotja. És ennek is van előzménye: amikor Hedry Mária elkezdett olvasni a témáról, annyira izgalmasnak találta, hogy szinte beleszeretett. Úgy vélte, Zrínyi Ilona egy hihetetlenül érdekes személyiség, egy olyan asszony, akinek szépségét, műveltségét, varázsát Európa-szerte csodálták, egy olyan nő, aki szerelméért feláldozta önmagát, és a végsőkig kitartott választottja mellett. Mindezt mi is kiéreztük a műből. Szükségből hozzátesszük: a másfél órás monodráma a hősnő teljes felnőttkorát felölelte, mégsem vált unalmassá.
A Jászai Mari-díjas rendező, Árkosi Árpád által színpadra vitt darab helyszíne egy hajófedélzet. Itt indul Zrínyi Ilona emlékidéző éjszakai vallomástétele, miközben száműzetése helyszíne, Kis-Ázsia felé halad. Bár nem egyedül utazik, beteg férje, Thököly Imre és kísérete nem jelenik meg a drámában.
A mű olyan tekintetben a legzseniálisabb, hogy Zrínyi Ilona alakján át képet ad a 17. századi Magyarország politikai állapotáról, katonai eseményeiről, a kuruc korszak kezdeteiről. Európa legbátrabb asszonya megidézi apját is, Zrínyi Pétert, akit hős katonaként az osztrák császár perbe fogott, majd árulás koholt vádjával kivégeztetett. Látjuk a saját esküvőjén is Munkács várában, és a Thököly iránti szenvedély ellentmondásos stációiban. És látjuk halott gyermeke oldalán, mint Szűz Máriát egy oltárképen.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A korabeli krónikák rajongással beszélnek Zrínyi Ilonáról. Ő volt az, aki utolsó pillanatig védte a rá bízott várat, noha a reménytelenség nyilvánvaló volt a túlerővel szemben.
Az erőd kénytelen feladása után Bécsbe került gyermekeivel, ahol a megállapodás ellenére Ferenc fiát elszakították tőle. Az osztrák árulás ekkor másodjára törte ketté életét. Négy évi itt tartózkodás után Thököly két elfogott osztrák generálissal váltotta ki. Végül engedélyezték, hogy kövesse urát a török birodalmi helyekre. Él majd Bulgáriában, Konstantinápolyban, és végül Nikodémiában, ahova a hajó viszi.
Az előadás díszletét és a jelmezt Libor Katalin tervezte, a zene Rossa Levente munkája, dramaturgként Kulcsár Edit működött közre.
A rendkívül tömör darabot a Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566 Emlékév keretében több magyarországi és határon túli városban is bemutatták.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
