Fotó: Békés vármegyei rendőrség Facebook-oldal
Egy idős gyulai nőt csaptak be előzetes egyeztetés nélkül érkező, csatornajavításra vállalkozó házalók, takarítást kért 12 ezerért, de 165 ezer forintot fizetettek ki vele – számoltak be róla a Békés vármegyei rendőrség közösségi oldalon.
Mint írták, február 12-én minden előzmény nélkül érkezett az idős nőhöz két férfi. Egyikük azt mondta neki, hogy a közelben dolgozik, és látta, hogy tele van az ereszcsatornája, majd azt ajánlotta, hogy 12 ezer forintért kitisztítja azt.
A nő felhívta a fiát, megbeszélték, hogy ennyiért elvégeztetik a munkát. A férfi nekilátott a takarításnak, majd egy idő múlva közölte a nővel, hogy 165 ezer forintot kell fizetnie. Előadta, hogy más munkákat is csinált, például körbe szigetelte a tetőablakot. A tulajdonos fel akarta hívni a fiát, az idegen azonban addig beszélt neki, hogy kifizette az összeget.
Az 83 éves néni a rendőröknek személyleírást adott a hívatlan szolgáltatóról, és megadta a házaló autójának a rendszámát, amit korábban feljegyzett. A rendőrök azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki nem tagadta, hogy eltért a megállapodástól, nem azt csinálta, amire megbízást kapott, és több mint tízszeresét kérte el annak az összegnek, amiben megegyeztek. Miután csalás miatt büntetőeljárás indult ellene, 120 ezer forintot visszaadott abból, amit eltett.
A Gyulai Rendőrkapitányság a napokban továbbította a nyomozás iratait az ügyészségre, az idős nőt megkárosító házaló ellen vádat emelhetnek – olvasható a posztban.
A rendőrség más, hasonló esetek is nyomoz. Az ügyek kapcsán azt kérték, hogy előzetes időpont-egyeztetés nélkül érkező idegeneket senki ne engedjen be a házába, lakásába. Ha valamilyen szolgáltatást szeretnének igénybe venni, először tájékozódjanak, hogy a munkálatokat végzők milyen áron és minőségben dolgoznak. Ne engedjenek a sürgetésnek, ne döntsenek házalók rábeszélésének hatására percek alatt, és ne fizessenek előlegeket vagy teljes munkadíjat, árat olyan szolgáltatásért, termékért, amelyre valójában nem is lett volna szükségük – tanácsolták.























