A szolgálatot ellátó állomány összesen 248 személyt fogott el, közülük 50 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 77 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 187 embert állítottak elő, köztük 72 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 4 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 90 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 12 súlyos és 30 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 44 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 ember vesztette életét, 12 súlyos és 30 könnyű sérüléssel végződött.






















