A szolgálatot ellátó állomány összesen 223 személyt fogott el, közülük 44 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 82 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 191 embert állítottak elő, köztük 64 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 6 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 102 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 9 súlyos és 46 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 46 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 9 súlyos és 46 könnyű sérüléssel végződött.






















