Milyen szerencse, hogy vannak író-olvasótalálkozók! Átszellemült arccal hallgatni kedvencünket, messze révedni, míg kötetéből pontos hangsúlyokkal olvas. Lenyűgözve lenni a stílusától – egy írónak legyen stílusa!
Az egyik nyomdakészen fogalmaz, a másik teli szájjal nevetve anekdotáz, s van, aki olyan benyomást kelt, mintha percekkel azelőtt lépett volna ki a zuhany alól: fiatalos és üde – egy író legyen fiatalos és üde!
De, jaj, mi van, ha kedvenc írónk nem egészen olyan, mint amilyennek a pódiumon mutatja magát!
(Íróval álmodni, fogalmaz az Álmoskönyv, elég gáz.)
Mi van, ha az író odahaza – a szobamagány páncélját magára öltve – egy különös pillanatban, gyöngéden, mintha lázmérőt dugna be (máshová!), orrába túr! Csalódást keltő volna az is, ha hajának művészies összeborzolását mutatóujjának szagolgatása követné. S mi van, ha írónk valójában megkeseredett, kellemetlen ember, akinek, amellett, hogy szívesen mond csúnyákat pályatársairól azok háta mögött, reggelente az elviselhető mértéket meghaladó szájszaga van! Bőrbetegsége, prosztataproblémái – tetejében olykor megmetszi az orvosa itt, vagy éppen ott. Mi van, ha szerettei körében káromkodik, akár egy kocsis! Vagy épp cizelláltan, nyájasan szól hozzájuk! Ha a cipőbe belebüdösödik a lába! Megdugja a nőnket! Mi van, ha bizalmasabb kapcsolatot ápol a paradicsomos káposztával, mint gondolnánk, s a kelkáposzta-főzelék említésére furcsa, szagos gesztusokat tesz.
Megannyi mi van, ha.
Akárhogy is van, nem jó dolog az íróval közelebbi kapcsolatban lenni.
Kiss László oldala a Bárka Online-on itt.
