Zeneszerető embernek ismernek, úgyhogy nem sokáig kell noszogatni, ha egy jó koncert van kilátásban. De mivel nagyrészt nem a populárisabb műfajok, illetve szerzők előadására vagyok kíváncsi, simán előfordulhat, hogy az általam látogatott sok száz koncertből egy-két kezemen meg tudom számolni, mennyi volt a stadionméretű, világszinten ismert előadókat felvonultató rendezvény.
Az ismerősök ennek ellenére mindig szólnak, amikor egy tartalmas muzsikát játszó csillag érkezik néhány száz kilométeren belülre. Én meg általában visszautasítom őket. Eddig bármilyen anyagi, vagy egyéb más problémával kerestem kifogást, mindig megtoldottam azzal, hogy majd akkor szóljanak, ha egy konkrét zenekar látogat el környékünkre. Ez amolyan vágyálomfélének tűnt akkoriban, tekintve hogy már akkor több éve feloszlott az a bizonyos csapat.
Körülbelül egy évvel ezelőtt magam fedeztem fel, hogy a szóban forgó Dead Can Dance nevű formáció idén a fővárosban fog játszani. Nem volt apelláta, nyomban megrendeltük a jegyeket, és a munkahelyemen is jó előre bejelentettem, hogy tudják, azon a napon tehermozdonnyal sem lehet majd visszatartani.
Nem hiába vártam tizenöt évet erre a koncertre, úgy telítődtem élményekkel, hogy utána két hétig nem tudtam rávenni magamat a zenehallgatásra. Most, hogy teljesült az ábránd, ötölhetek ki újabb álomszerű koncertet, amivel jó pár évig ismét igazolhatom távollétemet a cimboráknak.
