Nyakunkon van Luca napja, amihez hazánkban is számos népszokás kapcsolódik. Távoli múltba vesző ősi eredetéről, a kereszténységgel való kapcsolatáról, valamint a december 13-ai szokásokról Széll János etnográfussal, néprajzkutatóval beszélgettünk.
– A keresztény hagyományok szerint a 3. és 4. században Siracusában élt és szenvedett vértanúságot Lucia, akit a keresztényüldözés során semmivel nem tudtak rávenni arra, hogy megtagadja hitét. Őt mondai hiedelemalaknak tekintjük.
Magyarországon Luca, a fényhozó (latin lux = fény) a kereszténység és a népi vallásosság körében is jelentkezik. Ő egy kettős személyiség, jóságos, de ugyanakkor büntető asszony. Luca napja mindig dologtiltó nap volt, például azon a napon nem lehetett szőni-fonni, mert Luca összekuszálta a szálakat. Nem volt jó, ha aznap nő jött a házhoz, mert elviszi a szerencsét. Ha így történt, meg is seprűzték a leányt vagy az asszonyt. A férfit örömmel fogadták, mert az „fias csirkét”, sok csirkeszaporulatot jelentett.
– Luca napján a gyerekek fehérre festett arccal lucázni jártak, és ún. kotyolóverseket mondtak, mint például „Luca, kuca, kitty-kotty, tojjanak a tyúkjok, lúdjok!” Általában alakoskodni is fiúgyermekek jártak, akik meg is vesszőzték kicsit a háziasszonyt, hogy egészséges legyen. Termékenységvarázslás, a kimondott szó erejében való hit mozgatta ezt. Volt még olyan is, hogy Luca-napon spirál alakban búzát vetettek, amit mindennap megszenteltek. Locsolni nem lehetett, csak kézzel vagy szájból öntözni. Ez karácsonyra szépen megnőtt, a közepébe gyertyát állítottak, így jelképezte az új életet. Volt, hogy ágat vízbe tettek, s ha zöldült, az bőséges esztendőt jósolt. Hagymakalendáriumot is készítettek, 12 fél hagymát megsóztak, majd másnap megnézték, melyik engedett levet, és azon a hónapon csapadékos időjárásra számítottak.
– Volt, hogy Luca-pogácsát készítettek, amivel az egészségre jósoltak. De másként is jövendöltek. Például gombócba vagy derelyébe neveket tettek, és amelyik főzés közben először jött fel, abban volt a leendő férj neve.
– Főleg Dunántúlon volt szokás 9- vagy 13-féle fából Luca-széket készíteni. Luca napján kezdték el csinálni, és mindennap kellett dolgozni kicsit rajta, hogy szentestére kész legyen. A legény ezt magával vitte a templomba a misére, éjfélkor felállt rá, hogy megváltsa a boszorkányt. Ezt aztán elégették, nehogy a boszorkány meglássa őt. Emiatt nagyon kevés Luca-szék maradt fenn.
– A népi vallásosságból a rítuscselekvések megszelídülve bekerültek a keresztény egyház liturgiai rendjébe, szokáscselekvései közé. Érdekes, hogy amikor 1582-ben Gergely pápa elrendelte, hogy írjanak tizenegy napot a naptárhoz, ha ezt hozzáadjuk a december 13-hoz, akkor pont december 24-ét kapunk. Ráadásul Luca napjától karácsonyig éppen annyi idő telik el, amennyi karácsonytól vízkeresztig. Nagyon érdekes ez a szimmetria, amelynek a középpontjában Jézus Krisztus születése áll – mondta el a Gyulai Hírlapnak Széll János.
